Szabó Anna
{KEPGALERIA}
Annie, a szőrös hölgy
Egy másik tragikus sorsú szakállas nő, Annie Jones, Virginia államban élt, szintén a 19. században. Már születésekor vékony réteg, fekete szőrzet borította az egész testét és az arcán szakállformát vett fel.
Mindössze 9 hónapos volt, amikor egy szórakoztatóiparban tevékenykedő férfi felfigyelt a fekete szakállas kislányra. Mivel a családnak pénzre volt szüksége, szülei belegyeztek abba, hogy a férfi turné körútra vigye a gyermeket, de kizárólag úgy, ha anyja is velük utazik.
Édesanyja mindenhová elkísérte, egészen 9 éves koráig, amikor vissza kellett mennie a többi gyermekéhez.
Annie abban az időben az egyik legjobban fizetett furcsaságnak számított. Fotósok tucatjai szerették volna megörökíteni. A lány a szakállától eltekintve szép és csinos volt, mindig a legújabb divatnak megfelelően öltözködött és rendszeresen ápolta hosszú, hollófekete hajkoronáját. Hangja kellemes volt, beszéde pedig, finom és választékos.
Alig töltötte be a tizenötödik életévét, férjhez ment egy cirkuszi konferansziéhoz. A férfi hideg és távolságtartó volt vele, gyakran sértegette, öt évet bírt ki mellette majd elvált tőle. Válása után szinte rögtön újra házasodott, feleségül kérte egy cirkuszi öltöztető. Férjével Európába utaztak, bejárták Németországot, Franciaországot, Olaszországot, több befolyásos emberrel is találkoztak. Annie férje megbetegedett és meghalt, ezért a lány visszautazott az Egyesült Államokba és újra cirkuszban kezdett dolgozni. Többet keresett, mint az akkori amerikai elnök.
Gyakran eszébe jutott, hogy félre kellene tennie a befolyt pénzekből, arra az időre, ha eltűnne a szakálla, vagy megbetegedne. Be is fektetett egy ingatlan ügynökségbe. Sajnos nem sokáig élvezhette a vagyonát, mert egy cirkuszi fellépés alkalmával Franciaországban tuberkulózist kapott. Mindössze 22 éves volt, amikor elhunyt. Halálos ágyán azt kérte, hogy a szakállát ne vágják le, azzal együtt temessék el.
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK