Szabó Anna
A Wisła folyó partján, a Wawel nevű domb aljában, van egy kis falu. Itt játszódik a történetünk. Ebben a kis faluban éltek a lechek (vagyis a későbbi lengyel nemzet) és élték a mindennapjaikat.
Itt élt a fiatal Krakus avagy Krak herceg már többször is bizonyította bölcsességét. A helyi városi legendák szerint a település melletti domb egyik barlangját ősidők óta egy sárkány bérelte, aki már elég hosszú ideje alszik ugyan, de ha valaki felébreszti, az komoly károkat fog okozni az egész vidéknek minden tekintetben. A gyíkszerű, rövid lábú, éles fűrészfarkú lény volt, amely éjszakánként a falvakat járta és a baromfiállományt, kerteket, földeket tönkretette. Krak elrendelte, hogy a barlang bejárata elé mindenki élelmet vigyen, ám ez is kevésnek bizonyult és a sárkány tovább garázdálkodott a környéken. Végül egy leleményes cipészmester - Skuba Dratewka - egy birkabőrt kitömött szurokkal és kénnel, amit a sárkány megevett és szörnyű szomját oltva a Visztula folyóhoz ment, ahol olyan sokat ivott, hogy végezetül nagy robajjal szétrobbant. Krakus a lányát a cipészhez adta, aki éveken keresztül varrta a cipőket a sárkány bőréből.
A legenda másik változata szerint a sárkány békében élt a barlangjában, egészen addig, amíg Krakkó városa évente háromszáz ifjú szüzet adományozott neki. Miután ezt megtagadták, elkezdte pusztítani a vidéket, majd a legenda előző változathoz hasonlóan itt is egy cipészmester ölte meg.
OLVASS TOVÁBB!
Pünkösdi babonák - Figyelj oda ahhoz, távol tartsd a gonosz erőket és bevonzd a jó szerencsét!
Pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapra és hétfőre eső keresztény ünnep. E napon a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepelik, ugy...
REJTÉLY-MISZTIKA30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK