Szabó Anna
A középkori filozófia – meg persze a vallás – igencsak befolyásolhatta az ember gondolkodását az erotikát illetően. Persze sokáig a házasságon kívüli szerelem bűnnek számított, így az embereknek trükközniük kellett, ha nem akartak szégyenben maradni vagy egyedül nevelni fel egy gyereket. Ugyanakkor volt némi ellentét, hiszen az egyház nem díjazta a házasságon kívüli szexet, de terhesség elkerülését célzó tevékenységeket is erkölcstelennek tartotta.
Meglehetősen észbontó, hogy anno mivel védekeztek az emberek a középkortól egészen a XX. századig:
Érdekes módon maguk az Ázsiaiak voltak a sajátos elővetítői a hormonális vizsgálaton alapuló orvostannak. Körülbelül 2000 évvel ezelőtt a kínaiak megpróbálták kiválasztani a női hormonokat a vizeletük fokozatos, módszeres elpárologtatásával. Az urina, amely ásványi sókat tartalmaz, masszázshoz, valamint hatékony sebgyógyítószerként is szolgált. Fiatal lányok, akik a japán császárság, valamint a kínai birodalom területein laktak, századokon keresztül alkalmaztak bambuszpapírból készült speciális korongokat is, melyeknek feladata a teherbeesés megakadályozása volt.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK