Szabó Anna
'Én csak egy sz** vagyok'
Sok inuit történet maradt ránk, köztük olyanok, amelyek az emberek kigyúnyolására szolgálnak. Ezért akadnak olyan történetek, mint a "Akinek a pénisze akkora volt, hogy leért a térdéig" és „Sz**halom szelleme", de talán a legnagyobb sztori mégiscsak az „Én csak sz** vagyok!”
„A nő, akinek éppen menzesze volt…” – kezdődik a sztori – „senki sem akart neki enni adni.” (Vajon miért? Mi ez a diszkrimináció… ) De a szerencse mellé pártolt és meglátott a tengerben egy bálnát. Úgy döntött, hogy elejti. Azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy integetni kezdett és a címben is szereplő ominózus mondatot ismételgette neki, mint egy önbizalomhiányos, megcsömörlött nő. Erre tessék, a bálna felé úszott, majd partra vetette magát mellette. A nő megismételte a mágikus mondatot és puff, a bálna meghalt. (Ha az erdőben megismétlem ezt Bambinak, odajön mellém meghalni?)
Nem teljesen világos a történet a mondanivalója, hogy mit szeretne vele elérni, lehet, hogy csak egy vicc, de az sem kizárt, hogy ez egy régi mágikus trükk volt, amit egymással megosztottak az inuitok. Azért gyanakodhatunk az utóbbi verzióra, mert a történet vége egy olyan kijelentéssel ér véget, hogy „Ilyenek a szent szavak!”
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK