.
Az ember tervez, Isten létrehoz
Már eleve a sztorija sem éppen valami idilli. Hát még a tény, hogy átkozott. A képet Sir Edwin Landseer festette Sir John Franklin emlékére, aki hajótörést szenvedett, és Észak-Kanadában, a sarkvidéki tengerparton lelték meg, ahol éppen jegesmedvék vacsoráztak. Belőle. Az újabb kutatások szerint nem mindenki vesztette életét a hajó legénysége közül, többen is a Franklinhez hasonló sorsra jutottak…
Az ember tervez, Isten létrehoz ma a londoni Royal Holloway Egyetem képgalériájában látható, ahol a hallgatókat szokták vizsgáztatni. Állítólag le van takarva a vizsga alatt a nemzeti zászlóval, mert a diákok attól tartanak, hogy megőrülnek vagy meghalnak vizsgán.
Egy történet szerint, amikor az egyetem először lányiskolaként megnyitott, egy diák vizsga közben ránézett a képre, amitől annyira elszomorodott, hogy öngyilkos lett ott helyben a padjában. Hogy miként azt ne is kérdezd…
OLVASS TOVÁBB!
6 hely, ahol az Ördög megfordult és ennek nyoma is maradt!
Istenhez képest, úgy fest az Ördög többször szereti magát megvillantani, sőt, biztos, ami biztos, nyomot is hagyni maga után. Számos il...
REJTÉLY-MISZTIKA9 UFO-elmélet, amelyek azért félelmetesek, mert igazak lehetnek
Az ufókkal kapcsolatban semmit sem tudhatunk biztosra. Még ennyi idő is után is csak találgathatunk velük kapcsolatban. Többnyire mindenki...
REJTÉLY-MISZTIKA„Hála Istennek, ő is látta azt a dolgot.” – 8 vad UFO-észlelés a világ minden tájáról
Nemcsak az Egyesült Államokban lehet idegenekkel találkozni. Ausztráliából, Argentínából, Spanyolországból, a világ minden tájáról...
12 történelmi emlékmű, ami lazán bizonyíthatná az idegenek létezését
Több ufókutató igyekszik rámutatni arra, hogy az idegenek már évezredek óta látogatnak bennünket és nekik köszönhetjük egyes törté...
REJTÉLY-MISZTIKATényleg hihetünk a létezésünkben? - Hiteles és sokkoló tündérfotók
Te is szereted a tündéreket? Vagy legalábbis szeretnél hinni a létezésükben? Úgy fest, ezúttal a híveknek kedvez a tudomány, mert akad...
REJTÉLY-MISZTIKA11 igazán figyelemreméltó indiai babona, amikre talán neked sem árt ügyelned
A misztikus India, egy olyan ország, ahol a hagyományok továbbra is kényelmesen elférnek a globális technológia mellett. Az emberek java r...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK