REJTÉLY-MISZTIKA

A legveszélyesebb játék - 5 valódi bűncselekmény, ami Ouija táblákhoz kapcsolódnak

Egyesek úgy vélik, hogy az Ouija-tábla a szellemvilág egyik portálja, mások pedig azt mondják, hogy nem más, mint egy trükk, játék az egész. Bárhogy is legyen, addig valóban szórakoztató és játékos, amíg nem esik valakinek baja… csak erős idegzetűeknek ajánlott a következő 5 valóban megtörtént eset, amikor az Ouija tábla késztette szörnyű tettek elkövetésére a használóikat.

{KEPGALERIA}

3. Öld meg az apádat!

Az Ouija táblához kapcsolódó egyik leghíresebb gyilkossági ügy Dorothea Irene Turley-é, akit 1933-ban elítélték mert szándékában állt megölni férjét, Ernest-et az Arizona fehér hegységben. A 15 éves lányát Mattie-t bízta meg a feladattal, aki amúgy is hozzá akart menni egy jóképű cowboyhoz és anyja tanácsára az Oujia táblához fordult segítségért, ami persze azt súgta neki, hogy ölje meg az apját. Dorothea azt mondta a lányának, hogy a tábla "nem tagadható meg", tehát néhány nappal később, míg Dorothea és fia a városban tartózkodtak, Mattie kétszer hátba szúrta az apját. Bár azonnal megbánta, amit tett, és segítséget kért, Ernest egy héttel később a kórházban halt meg. Mattie bevallotta a bűncselekményt, és három év börtönt kapott. Dorotheát beszámíthatatlannak ítélték.

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL