Szabó Anna
.
John Lennont a New York-i Dakota ház előtt lőtték le. Halála csak olaj volt az egyébként is paranormális ház tüzére, ugyanis Lennon felesége, Yoko Ono bevallotta, hogy egyébként is tapasztaltak szokatlan dolgokat a házban. A tragédia után pedig valószínűleg Lennon is csatlakozott a háborgó lelkek közé.
Például a ház többi kiváltságos lakója a gyilkosság után pár héttel panaszt tettek a gondnokságnál, hogy valaki ólálkodik Lennon egykori lakásában, de akkor felesége már nem lakott ott. A lakók úgy hallották, mintha valaki bútorokat tologatna. De hiába keresték a tetteseket, nem találtak ott senkit. Ám az már szolgálhatott némi magyarázattal, amikor az egyik portás közölte a főnökével, hogy felmond, és csak nagy nehezen sikerült kihúzni belőle rémületének okát: egy árny tornyosult az ágyában fekvő férfi fölé, és rádörrent, hogy ne aludjon. Amikor kinyitotta a szemét, egy éppen eltünedező Lennon arcát látta.
Egyszer maga Paul McCartney mesélte el, hogy 1995-ben éppen egy John Lennon Free as a bird (Lennon szabad, mint a madár) című számát vettek fel Ringo Starral, és George Harrisonnal, amikor szokatlan dolgok történek. Hirtelen lehűlt a levegő, az egyik gitáron pedig teljesen magától megpendült néhány húr. A Ringohoz közeli hangszóróból egy halk “hello” szűrődött ki. A próbákat félbe szakították, mert a társaság minden tagja határozottan úgy érezte, hogy "Lennon nincs túl jó kedvében”. McCartney később elmondta, hogy szerinte John nem akarta, hogy ott vegyék fel a számot, így egy másik stúdiót kerestek, ahol már semmi, avagy senki sem zavarta meg őket.
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK