Nem lehet sem bizonyítani, sem pedig cáfolni a mágia létét. De ha hihetünk a szellemekben, démonokban, az ördögűzésekben és számos paranormális jelenségben, akkor már miért ne létezhetne olyan, hogy mágia, és vele együtt a művelői, a boszorkányok és mágusok?
Mert könnyen feltételezhetnék – ahogy a következő sztorikból is kiderül – hogy a mágia a primitív emberek eszköze, akik elzárt közösségben, törzsekben élnek, távoli falvakban és országokban, távol a civilizációtól. Igen, talán lehet, hogy ők vannak lemaradva technikailag és amit mágiának hisznek, az valami egészen más, megfogható, megmagyarázható dolog. Pedig a világ minden táján találhatóak meg boszorkányok és sámánok, legfeljebb ők visszafogottabban űzik a tevékenységüket.
A sztorik után érdemes lehet azon elmélázni, hogy tényleg ilyen sok elmaradott és barbár, illetve álmodozó ember él, akik hisznek a mágiában? Vagy vajon mi vagyunk szűklátókörűek és nem vesszük észre, hogy ez valódi dolog? Aztán addig nevetünk rajtuk, amíg egyszer tényleg csak koppanni fogunk?
{KEPGALERIA}
A halálos jegyzetfüzet
2008-ban egy kenyai faluban megjelent egy névjegyzék az iskolai udvarban. A névtelen szerző azt állította, hogy a falu boszorkányainak névgyűjteménye szerepel a papíron. A rendőrség birtokba vette a jegyzetet. Mielőtt a falusiak bármit is léphettek volna a városiak találkozót szerveztek. Sok ember hajlandó volt elmenni a találkozóra és készek arra, hogy megöljenek minden egyes személyt, akinek a neve a jegyzetfüzetben szerepelt még akkor is, ha nem volt tényleges bizonyíték ellenük. Mielőtt a falusiakat meglincselhették volna, egy idős nő felállt a városi találkozón és kijelentette: "Én vagyok a boszorkány." Néhány másik ember szintén felállt, és ugyanezt tette. A falubeliek dühösek voltak, de a rendőrség is jelen volt, így ezek a "boszorkányok" védő őrizetbe kerültek. Dr. Solomon Monyenye a Nairobi Egyetem szerint a boszorkányvadászat gyakori célpontja az idős nők. A nők valószínűleg tudták, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy megkíméljék a falusiakat és talán a saját életüket is. Na, ezért utáltam, ha a suliban felakarták írni a nevemet valami listára…
OLVASS TOVÁBB!
12 őszintén meglepő tény a középkorról – A filmek és sorozatok megvezettek bennünket!
Úgy gondolunk a középkorra, mint amikor az egész világ sötétségben, mocsokban élt, és tele volt soha véget nem érő háborúkkal. Vag...
REJTÉLY-MISZTIKAA világ 8 leginkább kísértetjárta elmegyógyintézete, ahol tutira paranormális élményben lesz részed
Némelyik pszichiátriai kórház története hosszú, sötét és véres. Az intézmények alapvetően mentális zavarokkal küzdő emberek bör...
REJTÉLY-MISZTIKA10 hátborzongatóan reális történet olyanokról, akik idegenekkel találkoztak
A földönkívüli élet lehetősége elbűvöli az embereket. Tehát nem meglepő, hogy gyakran osztanak meg történeteket UFO-król meg arról...
„Valami kimondta a nevemet, és majdnem belepiszkítottam a nadrágomba.” - 9 ember személyes szellemtörténete
A szellemtörténetek sokféle formában fordulnak elő. Van, amelyik a regionális folklórból származik, és akad olyan, amely személyes tap...
REJTÉLY-MISZTIKAEz nálad is kiveri a biztosítékot! - A 9 legőrültebb ókori római szexbotrány
Az ókori Róma nemcsak a fejlettségéről, a hódításairól, az isteneiről meg a gladiátor játékairól volt híres, hanem elképesztő cs...
REJTÉLY-MISZTIKA6 hely, ahol az Ördög megfordult és ennek nyoma is maradt!
Istenhez képest, úgy fest az Ördög többször szereti magát megvillantani, sőt, biztos, ami biztos, nyomot is hagyni maga után. Számos il...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK