Egy harmonikus lakás nem attól lesz különleges, hogy magazinba illő, hanem attól, hogy a benne élők személyiségét, életmódját és értékrendjét tükrözi. A tudatosan megtervezett terek, a színek, anyagok, fények és formák egysége képes megteremteni azt a bensőséges és kiegyensúlyozott környezetet, amit valóban otthonnak nevezhetünk.
Az otthon lelke a részletekben rejlik
Egy harmonikus lakás kialakítása során az egyik legfontosabb szempont a részletek összehangolása. A belső terek egyensúlya, hangulata nem kizárólag a bútorok elhelyezésén múlik – legalább ilyen nagy jelentőséggel bírnak a színek, a textúrák, a fények és az anyagok.
Színek, melyek kiegészítik egymást
A színpaletta megválasztása alapjaiban határozza meg a tér hangulatát. A visszafogott földszínek, a pasztell és a természetközeli árnyalatok a belső nyugalmat és kiegyensúlyozottságot segítik elő; ezek a színek nem tolakodók, nem uralják a teret, hanem egy harmonikus hátteret adnak a bútoroknak és kiegészítőknek, így segítve azt, hogy otthonunk egy valódi menedékké válhasson.
Természetesen olykor lehetünk egy kicsit bátrabbak is, hiszen a kontrasztokat, így egy-egy mélyebb tónust a világos színek között tudatosan alkalmazva izgalmas, mégis egységes hatást érhetünk el.
Fények az élettel teli terekért
A jól megválasztott világítás használhatóbbá, élhetőbbé teszi a lakást, a fények azonban ennél sokkal többet adnak nekünk: képesek befolyásolni a hangulatunkat, elősegíteni a nyugodt pihenést vagy éppen a koncentrációt, segítségükkel pedig kiemelhetjük azokat az elemeket, melyekre igazán büszkék vagyunk.
A természetes fény elengedhetetlen része egy harmonikus térnek, itt azonban a lehetőségeink gyakran korlátozottak. Ha a lakás egy árnyékos utcában áll, esetleg az ablakok mérete miatt nem jut be elég napfény, érdemes világos függönyökkel, esetleg taktikusan elhelyezett tükrökkel növelni annak mennyiségét, de a világos falszínek is segítenek abban, hogy a szoba tágasabbnak, fényesebbnek tűnjön.
Természetes elemek
Mindegy, hol élünk – a természet jelenléte egy vidéki családi házban vagy egy nagyvárosi lakásban is képes arra, hogy javítsa a közérzetet és csökkentse a stresszt. Néhány dísznövény segítségével még az otthon levegőjét is tisztíthatjuk, társaságukban pedig soha nem érezzük magunkat egyedül – a mai rohanó világban erre olykor mindenkinek szüksége van.
Ezt a hangulatot tovább fokozhatjuk természetes alapanyagból készült bútorokkal, kiegészítőkkel: egy fából készült ágykeret, dohányzóasztal vagy konyhabútor minden stílusú otthonban jól mutat, ráadásul tartós és értékálló választás – feltéve, hogy a megfelelő favédelem sem marad el.
Harmónia a kül- és beltér között
Nem csupán a négy fal között érdemes az egyensúlyra törekedni. Ha lakásunkhoz egy udvar, vagy legalább egy erkély is tartozik, erre célszerű az otthon meghosszabbításaként tekinteni, és arra koncentrálni, hogy a belső terek hangulata tükröződjön a kültéren is.
Lehetőség szerint a burkolatok, bútorok és kiegészítők anyaga, színe és formája is illeszkedjen a lakáséhoz – egy jól megválasztott kerti garnitúra, egy fa pergola vagy egy színes virágláda rendkívül látványos, és igen otthonos hatást kelt, ha azonban a hasonló kiegészítők szépségének hosszú távú megőrzése a cél, akkor a favédelem itt se maradjon el.
Teremtsünk egyensúlyt
A harmonikus otthon nem elérhetetlen álom, ne gondoljuk tehát, hogy annak megteremtéséhez különleges tehetség vagy verhetetlen ízlés szükséges. Csak egy kis odafigyelés kell az egyes kiegészítők, bútorok és dekorációk megválasztásakor, és olyan életteret teremthetünk, ahol minden összhangban van egymással – és velünk is.
OLVASS TOVÁBB!
Innováció és fenntarthatóság: a műfű telepítése
Gondolt már arra, hogyan lehet ötvözni a természetes környezet szépségét a modern technológia nyújtotta kényelemmel?...
FÉSZEKTacskó vagy nem tacskó? Miért ez az egyik legnépszerűbb kutya a világon?
A tacskó népszerűsége nem véletlen. Egyedi megjelenése, változatos szőrtípusai és színei miatt mindenki megtalálhatja a hozzá illőt...
FÉSZEKMit jelentenek a mosogatógépen a szimbólumok?
A modern háztartásokban a különféle háztartási gépek, így a mosogatógépek is, elengedhetetlen partnerként szolgálnak a mindennapi é...
Mikor érdemes öntözni a növényeket? Itt a válasz!
Lehet, hogy nem mindenki lesz tőle elragadtatva....
FÉSZEKMi kerüljön a TV elé? 2 személyes kanapé vagy 2 fotel?
Sok családban, főleg már idősebb korban, mikor a gyerekek már "kiröpültek", ketten ülnek le este a a nappaliban a TV elé. Mi ...
FÉSZEKJUKKI – a biztonságos és kényelmes választás a babák számára
A JUKKI Babaáruház neve egyre ismertebb a szülők körében, akik a legjobbat szeretnék biztosítani gyermekeik számára....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK