Szabó Anna
Az átok vagy gonosz kívánság, a rosszakarók, sámánok, varázslók és papok szokása, fegyverzetének része. Amikor megátkozunk valakit, szabadjára engedjük felgyülemlett haragunkat, és a legtöbb pszichológus azt mondaná, hogy a rituális átkok sem tesznek mást – kivéve, hogy a megátkozott számol azzal, hogy az átok valóra válik. Kutatások szerint az átok akár halált is okozhat, mivel a teljes tehetetlenség érzetét kelti. A kutatók valóban megdöbbentő hasonlóságot tapasztaltak egy általánosan halálosnak tűnő fertőzéstől való félelemtől haldokló nyugati ember és egy boszorkány átkától haldokló primitív ember között. Egy másik magyarázatban szerepel az ún. magnetofon-elmélet – vagyis az, hogy egy gondolat beleivódhat egy tárgyba vagy egy személybe, sőt, még át is lehet vinni másokba. Ha ez a gondolat rosszindulatú, akkor a hatása is az.
{KEPGALERIA}
Az anglikán egyházban is előfordultak olyan esetek, amikor templom tolvajokat átkoztak meg. Az 1870-es évek óta csak Gloucestershireben két lelkész is lefolytatta az isteni bosszú szertartását. A szertartásban 12 átok szerepel, de lehet több is. Először az 1662-es Közös Imák Könyvében jelent meg, de az 1928-as átdolgozott kiadásban az „átok” szót felváltotta az kifejezés. Hagyományosan az egyház ellenségei ellen alkalmazták a nagyböjt első napján vagy bármikor, amikor egy templomot megszentségtelenítettek. Alkalmanként a keresztény átkok is éppen olyan hatásosnak tűnnek, mint a boszorkányok átkai: azok a régi apátságok, amelyeket VIII. Henrik vett el a szerzetesektől a kolostorok feloszlatásakor a 16. században, gyakran generációkon át rémítgették új tulajdonosaikat a dühös szerzetesek gonosz átkaival.
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK