Szabó Anna
{KEPGALERIA}
A Szent Patrick Purgatórium egy kolostor, ami Donegal megyében, Lough Dergben található egy Station Island nevű kis szigeten áll, rajta egy kolostorral, mely egyes források szerint már az ötödik században is létezett. A purgatórium bejáratának tartott hely nem más, mint egy barlang a szigeten, melynek keletkezése állítólag Istennek, de több forrás szerint Jézusnak köszönhető. Szent Patrik ugyanis hozzá fohászkodott, hogy segítsen neki meggyőzni az ír népet a bibliai tanok és igék igazáról.
Ekkor Jézus hozta létre az üreget a földben,és megmutatta Patriknak a gonoszok pokoli kínját és az igazak örömét, vagyis hogy mi a különbség a Pokol és a Menny között.
Sőt, 1153-ban egy Owen nevű lovag a bűneiért akart vezekelni, ezért elment a barlangba. Ha minden igaz, kapásból meg is járta a purgatóriumot. Legalábbis 1180-ban Sawtreyi Henrik ciszterci szerzetes lejegyezte történetét, a történet, ami így fest: Owent a szűk bejáraton túljutva elkapták a démonok, miközben szörnyű kínzások képeit látta maga előtt. Végig Jézust szólította és így a Pokol tüzei kivetették őt, majd egy tűzfolyamon átívelő hídon keresztül egy virágos rétre ért, ahol két szerzetes egy hegyoromra vezette őt, majd itt meglátta a mennyei paradicsomot. Az itt átélt érzés marasztaló volt, legszívesebben örökre itt maradt volna, de visszarepítették őt az élők világába. A lovag elmondása szerint testi valójában élte át a történteket.
OLVASS TOVÁBB!
Pünkösdi babonák - Figyelj oda ahhoz, távol tartsd a gonosz erőket és bevonzd a jó szerencsét!
Pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapra és hétfőre eső keresztény ünnep. E napon a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepelik, ugy...
REJTÉLY-MISZTIKA30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK