Egy meglehetősen öreg gőzmozdony 3 vagont húz maga után, melyek teljesen üresek, a fülkék ajtajai rendszerint nyitva állnak, ám a legtöbb ablakon össze vannak húzva a függönyök. A szerelvényen semmilyen tábla nem található, mely az utazás célját jelölné. Természetesen a mozdonyvezető kabinjában egy teremtett lélek nincs, pedig kell, hogy legyen valaki a vonaton, hiszen az nem magától robog végig a síneken. Márpedig ez a vonat nem szerepel semmilyen menetrendben, nem reagál sem a szemaforok, sem a lámpák jeleire. Nem áll meg az állomásokon, nem szállnak fel és le az utasai – már ha vannak egyáltalán.
A furcsa vonat története 1911-re nyúlik vissza, amikor is – pontosan július 14-én - Rómából indult Párizsba. A járatnak összesen 106 utasa volt, legtöbbjük a tehetősebb rétegekből való, és néhány újságíró. Érdekes tény, hogy minden utas a Sanetti utazási iroda szervezésében került a vonatra, akik azt az ígéretet kapták, hogy áthaladnak majd az akkoriban technikai újdonságnak számító 1 kilométer hosszú alpesi alagúton. A vonat elhagyta Rómát, átzakatolt fél Olaszországon, majd Lombardiában az említett alagútba is belefutott - ám nyomtalanul eltűnt, ugyanis soha nem jött ki a másik végén. A két állomás között eltűnt szerelvényt már aznap éjszaka keresni kezdték, azonban semmi nyomát nem találták. Katasztrófára vagy bármi egyéb okra utaló jeleket nem találtak.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK