{KEPGALERIA}
Ted Kaczynski esete
Ted Kaczynski igazi csodagyerekének számított. 16 évesen pedig felvették a Harvardra, majd négy év múlva diplomázott. Végül 1967-ben 25 évesen a történelem valaha volt legfiatalabb tanára lett a Berkeley Egyetemen.
Aztán kitudja miért, pár évre rá feladta karrierjét és Montana államba költözött, ahol elszigetelten élt egy kis kabinban. A modern technológia volt a legnagyobb baja és annyira utálta, hogy 1978 és 1995 között levélbombákat küldött különféle célpontoknak.
Az FBI az első támadások után UNABOMBER-nek (University and Airline Bomber) keresztelték el, mivel kezdetben a támadások célpontja egy egyetemi professzor, majd egy repülőtársaság volt. Az összes támadását tekintve, 3 áldozata és 23 megsebesítettje volt.
1995-ben több újsághoz is írt egy értekezést arról, hogyan tette tönkre az ipari forradalom az emberiséget. Ez vezetett a bukásához, ugyanis a szöveg sajátos szófordulatai alapján felismerte őt a testvére, David Kaczynski. A régi családi levelezésekkel összehasonlítva az FBI azonosította, így 1996 áprilisában letartóztattak a kabinjában, ahol több írást is találtak, amelyben nagy részletesen taglalta titkosírással az általa elkövetett támadásokat. Honnan lehet ezt tudni? Onnan, hogy saját maga dolgozta ki a bonyolult titkosírást, de elkövette azt a hibát, hogy titkosírás kulcsát közvetlenül a dokumentáció mellett tartotta.
OLVASS TOVÁBB!
3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKA5 misztikus és varázslatos állat, akiket ideje megismerned!
Mindenki ismeri az unikornisokat, a csodaszarvasokat, hableányokat, angyalokat. De ki halott már kicunékről és tanukikról? A misztikus Jap...
REJTÉLY-MISZTIKA3 igazi paranormális történet, amik rendőri aktákból származnak
Nem is gondolnád, de még a rendőrségnek is sikerül belefutnia a megmagyarázhatatlanba. Félretéve az X-aktákat, valóban vannak olyan ese...
„Azt hiszem, ez apám szelleme lehet.” - 5 szellemsztori, amitől kiakad a parafaktorod
Egy szálloda leégett azután, hogy szellemet láttak. Egy kis család közös képet készített és valami baljóslatú lény jelent meg a há...
REJTÉLY-MISZTIKAIsaac Newton szerint 2060-ban jön el a világvége - 5 hátborzongató apokaliptikus jóslat
Szerencsére már sikerült túlélni néhány világvégét, de még mindig maradtak esélyes időpontok. Természetesen örülhetünk annak, ho...
REJTÉLY-MISZTIKA6 misztikus, akikről még a szkeptikusok is azt hiszik, hogy paranormális erővel bírnak
Némelyik misztikus, illetve jógi csodálatos képességének több tanúja is volt, de az is előfordult, hogy beleegyeztek egy tudományos kí...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD