Szabó Anna
Máig nem tudták a hatóságok megoldani ezt az 5 rejtélyes gyilkosságot:
1987. augusztus 23-án egy tehervonat haladt az arkansasi Alexanderen keresztül, amikor a sofőr észrevett valami furcsát. Rájött, hogy két test fekszik a vágányokon. A járművezető kétségbeesetten próbálta megállítani, de sajnos így is kárt tett a testekben. A vizsgálat során kiderült, hogy a holttestek a 16 éves Don Henry-é és a 17- éves Kevin Ivesé. Kezdetben azt gyanították, hogy a fiúk a marihuána miatt elaludtak a pályán. Mindkét szülő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy második boncolást is végezzenek. Végül egy patológus rájött, hogy Don Henry-n szúrás nyomait találták, és hogy Kevin Ives koponyáját esetleg egy puska törte be, amellyel vadászni szoktak. Néhány tanú állítása szerint katonai öltözékben öltözött férfit láttak egy héttel a vonatos esemény előtt Az egyik elmélet szerint a fiúk esetleg belebotlottak egy kábítószerüzletbe, és emiatt meggyilkolták őket. A rendőrség minden lehetséges módot megvizsgált, ám mindenhonnan zsákutcába jutottak.
OLVASS TOVÁBB!
30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKARémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
A Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK