Winston Churchill (1874–1965)

A brit miniszterelnök is állította, hogy több ízben is a megérzései mentették meg az életét. Még politikus karrierje előtt haditudósítóként dolgozott, és 1899-ben fogságba esett a Dél-Afrikában zajló második búr háborúban. Bár sikerült elmenekülnie, ám a vidéket nem ismerte. A megérzésére hallgatott, amikor egy brit polgárhoz kopogtatott be, hogy menedéket kérjen éjszakára. Pár nappal később tudta meg, hogy a környék összes többi házában üldözői kezére adták volna.

Churchill az első világháborúban több hónapig szolgált a Királyi Skót Lövészek egyik zászlóaljának parancsnokaként. Egy alkalommal úgy érezte, mintha egy láthatatlan kéz akarta volna kihúzni a lövészárokból. Jól is tette, hogy hallgatott a megérzésére, különben telibe találta volna a gránáteső.

1940-ben pedig éppen három minisztert látott vendégül a Downing Street 10. szám alatt. Már elkezdődött egy légitámadás, de a vacsora folytatódott, amikor Churchill egy hirtelen érzettől vezérelve felállt az asztaltól, és a konyhába sietett. Ellentmondást nem tűrő hangon kiparancsolta a személyzetet a helyiségből, majd visszatért az étkezőbe, és vendégeit is az óvóhelyre terelte. Három perc elteltével bombatalálat érte a ház hátsó részét, porig rombolva az ebédlőt és a konyhát.

1941-ben újabb robbantást élt túl Londonban, mikor is a légelhárító egységeknél tett látogatása után visszatért az autójához. Már nyitották is neki a bal oldali ajtót, ahol szokása volt ülni. Ám akkor a kivételes alkalomkor jobb oldali ülést választotta. Pár perc múlva az autó közelben felrobbant egy bomba. A légnyomás ereje két kerékre emelte a kocsit, de a másik oldalon ülő miniszterelnök súlyának hála szinte azonnal visszabillent az útra. Mikor felesége otthon megkérdezte, miért döntött úgy, hogy nem a megszokott helyére ül, az elnök ezt válaszolt: „Amikor kinyitottam a kocsi ajtaját, egy ismeretlen hang felszólított, hogy üljek át a kocsi jobb oldalára. Úgy éreztem, az őrangyalom azért oltalmaz, mert igazságos ügyet szolgálok.”