Szabó Anna
.
1980. február 1-jén Joseph Fontanet, egykori francia miniszter éppen hazafelé tartott a Párizs XVI. Kerületében lévő Augier körút 36. szám alá. Éppen a kocsijából szállt ki, amikor valaki a sötétben rá lőtt, ráadásul egy 11.43-as fegyverrel, ami a bűnözők körében igencsak közkedvelt volt. Többféle gyanú is kirajzolódott az üggyel kapcsolatban, ám végleges megoldást egyik sem hozott. Először egy bandát gyanúsítottak meg a gyilkossággal, mert tagjai az pont az előző napon keltettek komoly pánikot a környéken, amikor is tüzet nyitottak az arra járókra. A ballisztikai jelentés alapján a bandát ártatlannak nyilvánították. A második nyom, amin a rendőrség elindult, az volt, hogy Fontanet-nak másnap egy fontos tárgyaláson kellett volna részt vennie, ám sokaknak fűződött érdeke hozzá, hogy ez ne valósulhasson meg. Az utolsó lehetőség, ami szóba jött, az volt, hogy nem is Fontanet-t akarták megölni, és csak tévedésből találta el a halálos golyó. A mai napig nincs magyarázat egyik felvetésre sem.
OLVASS TOVÁBB!
Pünkösdi babonák - Figyelj oda ahhoz, távol tartsd a gonosz erőket és bevonzd a jó szerencsét!
Pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapra és hétfőre eső keresztény ünnep. E napon a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepelik, ugy...
REJTÉLY-MISZTIKA30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK