Szabó Anna
Még az 1920-as években fedezték fel az óriási rajzokat, amelyek közül van, ami több mint kétezer 2000 éves. Az alkotók a vörös felszíni rétegek elhordásával készítették a különféle állatok, emberek és geometriai alakzatok rajzait. A legnagyobbak 100 méteresek, de vannak köztük kisebb, alig pár méteres ábrák is. Még ma is kérdés, mi célból készültek, erre aligha adhat a csúcstechnológia választ.
Az elmúlt tizenöt évben Masato Sakai és munkatársai a japán Yamagata Egyetemről azon dolgoztak, hogy feltérképezzék az összes vonalat. Az csak megnehezítette a dolgukat, hogy az évezredek során árvizek és építkezések elpusztították a vonalak egy részét. De így is sikerrel jártak! Novemberben bejelentették, hogy 143 új ábrát találtak, embereket, állatokat, geológiai alakzatokat, élettelen tárgyakat megörökítő ábrákat. Az élőlényeket ábrázoló alakzatok az időszámítás előtti 100 és időszámítás szerinti 300 közötti periódusból származhatnak.
Természetesen segítségükre volt a csúcstechnika, és nagy felbontású 3D térképek elemzésével egészítették ki a terepmunkát. Az IBM Japán mesterséges intelligencia képes a műholdas és drónnal készült felvételeken a vonalak azonosítására.
Az első tesztek során is találtak egy kisebb emberszerű figurát, amely nem volt meg az adatbázisukban. Közleményükben azt írták, hogy a hagyományos módszerekkel több éves kutatómunkát sikerült elvégezni néhány hónap alatt a 2004 óta UNESCO virágörökségi helyszínnek nyilvánított Nazca-sivatagban.
Az egyik jelentős felfedés egy négy méter hosszú és két méter széles. Négyszögletes fejű, emberszerű alakot, amely rúdszerű tárgyat tart kezében, és vélhetően fejdíszt visel. Persze az alakzat célját rejtély tárgya képezi!
Kattints tovább és tekints meg párat a legújabb felfedezésekből:
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK