{KEPGALERIA}
1. Csatahajó-sziget, Japán
Hivatalosan Hashima-sziget néven, Nagasaki városától 9 mérföldre található. Manapság a sziget elhagyatott, de van néhány épülete.
Korábban a sziget ismert volt a tenger alatti szénbányáiról, amelyek a japán iparosodás idején működtek. Itt 1810-ben fedezték fel a szenet, és 1890-ben a szigetet Mitsubishi Goshi Kaisha vásárolta meg, aki építkezésbe kezdett. Lakóházak, iskola, óvoda, kórház, városháza, klubház, mozi, közös fürdő, úszómedence és még sok más lehetőség épült az ott élők számára.
Az 1930-as évektől kezdve a második világháború végéig a kínai és a koreai hadi fogolyok, civilek kénytelenek voltak nagyon nehéz körülmények között itt dolgozni. Sokan számoltak be ebben az időszakban a föld alatti balesetekről, amit a kimerültség és alultápláltságból okozott és amiben meg is haltak sokszor. 1974-ben, amikor a kőolaj kezdte el helyettesíteni a szenet és a bányákat bezárták. Minden lakos elhagyta a szigetet.
Hosszú ideig a sziget mindenki számára zárva volt, aki bemert oda lépni, azt kitelepítették Japánból. Most a sziget egy UNESCO Világörökség része, és nyitva áll a világ minden tájáról érkező látogatóknak.
OLVASS TOVÁBB!
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK