Szabó Anna
Attól is olyan furcsa az eset, hogy romokban találták a sátrakat, amelyek falai belülről, késsel voltak felvágva. A sátortól rendezett sorban vezettek el a menekülők lábnyomai, ami pánik esetén szokatlan. Ám a holttestek közül kettőn nem volt cipő, holott mínuszok voltak. Három emberre alsóneműben találtak rá. Egy holttestnek az orra, egy másiknak a nyelve hiányzott, többeken égési sérülések nyomai látszottak. Mindegyikük testének bőrszíne narancssárgásra változott. Hat holttesten radioaktivitás nyomait mutatták ki. Zolotarjov fényképezőgépéből hiányzott a filmtekercs. Mindennek a tetejében a vizsgálat anyagait titkosították, és csak 1990-ben oldottak fel.
A következő 10 teória próbál magyarázattal szolgálni az eseményekre:
Ez az elmélet megmagyarázhatja a titokzatos haláleseteket, a furcsa fényekről szóló jelentéseket és a titoktartást, amellyel a szovjet hatóságok kezelték az esetet. Számos pletyka folyt a térségben arról, hogy a szovjetek rendszeresen tesztelnek titkos fegyvereket. Néhányan még azt állították, hogy „neutronfegyverekkel” kísérleteznek. Néhány táborozó sérülései - akiknek súlyos belső trauma, de kevés külső károsodása volt - minden bizonnyal valamiféle fejlett és titkos technológiára utalnak. Lehetséges, hogy a szovjet katonaság az Egyesült Államok „megijesztésére” tervezett fegyvereket tesztelte.
forrás: listverse
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK