REJTÉLY-MISZTIKA

10 hajmeresztő UFO eset, aminek diákok voltak a szemtanúi

Te hinnél a gyerekednek, ha egyik nap azzal állítana haza, hogy ufót látott? Meg van rá az esély, hogy erősen kételkednél a szavaiban. De akkor is, ha más gyerekek is látták, netán több száz? Talán még a tanárok is? Némely esetnél biztos azt mondani lehetne, hogy kitalálták vagy a képzeletük játszott velük, de ahol több száz tanú is van, ott elég nehéz rájuk vasalni, hogy csak képzelődtek. Ezért is olyan elképesztő a következő 10 ufós eset, ahogy diákok voltak a szemtanúk!

Whippingham Általános Iskola

1967-ben a Wight-szigeti Whippingham Általános Iskolában jelen levő fiúk az iskolai pályán tartózkodtak, amikor észrevették, hogy hamu és szikrák hullnak az égből 08:45 körül. Felnézettek és egy nagy UFO-t láttak, aminek"tejfehér” színe volt. A nap előrehaladtával a fiúk kinézettek az osztálytermi ablakból és még mindig láthatták. Végül emelkedni kezdett, és eltűnt. Később egy fiú az iskolából hazafelé átfutott az iskola közelében lévő a kukoricamezőn. A szárak le voltak nyomva, mintha valami leszállt volna rajtuk. A fiúk mindent elmeséltek a szüleiknek, akik felhívták a rendőrséget. A nyomozók örvénylő mintákat találtak a mezőn.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL