Szabó Anna
Azon cigányok tudják igazán használni a mágiát, akik örököltek és/vagy tanultak ilyen képességet, tudást és hisznek bennük, illetve az erőben, amelyet sokszor segítségül kérnek. Azok, akik magukat ilyen született képességekkel bíró cigánynak tartják, azok mintegy örökségeként, Istentől kapott ajándékként értelmezik és mélységesen elvetik azt a feltevést, hogy ez az erő a gonosz erőktől, például az Ördögtől származna. Ezért nem is tartják bűnnek a mágia használatát. Ugyanis szerintük az Istentől kapott erővel élni nem bűn, ha pedig a sorsnak vagy magának Istennek más terve volna, vagy nem tetszik neki, amit megcselekedne, akkor annak nem lesz eredménye, és kész. Próbálkozhat a személy, de hiába. Hozzá kell tenni, hogy többségében nők élnek ilyen képességekkel és képesek a mágiát használni.
OLVASS TOVÁBB!
30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKARémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
A Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK