A németországi labdarúgó Európa-bajnokság keretében már lezajlottak a csoportkörök, ismertté vált, hogy mely nemzetek válogatottai jutnak tovább, s kik azok, akiknek csomagolniuk kell. Azonban a kontinensviadal kiváló alkalmat biztosított arra is, hogy kiderüljön, kik azok az igazán tehetséges, felkészült focisták, akikre a bajnokságot követően is érdemes lesz figyelni, függetlenül attól, hogy az adott csapat összességében milyen eredményt ér el.
A gyors fejlődés mintapéldája
Az egyik ilyen játékos a magyar labdarúgó-válogatottat erősítő Kerkez Milos: a fiatal, alig 20 éves balhátvéd a csoportkör fordulóiban bebizonyította, hogy igencsak rászolgált a figyelemre. A labdarúgó-eb kategóriák szerinti bontásában a védőjátékosok természetesen nem vehetik fel a versenyt a csatárokkal, ennek ellenére érdemes rámutatni, hogy Kerkez piaci értéke folyamatosan nőtt.
Két éve még csak 700 ezer eurós értéken jegyezték, tavaly júniusban már 15 millióra módosult az ára, az Európa-bajnokság idejére pedig ez az összeg további ötmillióval emelkedett és jelenleg kerek 20 milliót tesz ki. Ha az összeg nem is szédítő a legdrágább labdarúgók rangsorában, a folyamatos emelkedése mindenképpen mutatja, hogy a szerbiai születésű magyar játékos egyre értékesebb.
Kerkez 2020-ban tűnt fel a magyar labdarúgó-világban, ahol először az ETO szerződtette, majd a következő idényben az olasz AC Milan U19-es csapatába került, azonban sokáig ott sem maradt, egy évvel később már a holland AZ Alkmaar színeiben focizott, majd tavaly nyáron bejutott a Premier League-be, miután a Bournemouth úgy ítélte meg, hogy csak javára válhat a fiatal játékos alkalmazása. Itt egyetlen szezon alatt 28 meccsen küldték ki a gyepre, s egy alkalommal gólpasszt is sikerült adnia, miközben átlagosan mérkőzésenként tíz sikeres védekezést volt képes produkálni.
A játékos, aki tinédzserkorában még a középpályát érezte a természetes közegének, az ETO-ban került először a szélső védői posztra, s ez eleinte nem is igazán elégítette ki az igényeit. Azonban később számára is egyértelművé vált, hogy igazán a hátvédsor szélén tudja kibontakoztatni tudását.
A sokoldalú játékost a nagy klubok is szemmel tartják
A magyar válogatottban 2022 óta szerepel. Kerkez jelenléte a Marco Rossi vezette csapatban meghatározóvá vált. Ugyanis a válogatott játékstílusára jellemző, hogy a korábbi időszakhoz viszonyítva lényegesen aktívabb védekező játékot folytat, már az ellenfél oldalán megkezdi a letámadásokat, s ezek javarészt a bal oldalon történnek – éppen ott, ahol Kerkez játszik, aki beadásaival igyekszik helyzetbe hozni a támadókat. Az ifjú balhátvéd gyakran szerzi meg a labdát és meglehetősen nagy pontossággal képes azt tovább adni, ahogyan az az Európa-bajnokságon látott meccsekből is kiderült.
Ugyanakkor hatalmas a munkabírása, rengeteget fut, nem fél a kockázatosabb akcióktól sem, ha úgy adódik, akár kapura is lő, jól cselez, képes megtartani a labdát, stabil formában van, nem attól függ egy-egy meccsen nyújtott teljesítménye, hogy éppen milyen a hangulata. Intenzív a játékstílusa, mindig mindent belead egy-egy meccsbe, ez pedig csapattársaira is pozitívan hat.
Kerkez sokoldalúsága igazán a válogatott taktikai megoldásainak megfigyelésében érhető tetten: a kombinációs helyzetek lényege, hogy több játékos összehangolt munkájára van szükség, s ezekben a szituációkban a fiatal balhátvéd nem csak a saját megszokott pozícióját tölti be, hanem szükség esetén területnyitó-támadó vagy támogató-biztosító funkcióban is megmutatkozik.
Éppen ez a sokoldalú játékstílus az, ami valóban izgalmassá teszi Kerkez megmozdulásait. Hiszen soha nem lehet pontosan előre megmondani, hogy éppen mit fog tenni, ezért az ellenfél játékosainak egyszerre kell őt mindenféle szerepkörben látniuk, ugyanis bármikor támadó válhat belőle a védői poszt ellenére is.
A pályán mutatott kvalitásai Kerkez Milost érdekessé teszik a játékospiacon is: a magyar balhátvédet árgus szemmel figyelik a Premier League más csapatai mellett az olasz és a német klubok is. Az már korábban kiderült, hogy érdeklődik iránta a Manchester United, illetve a Chelsea is. A kontinensviadal alatt érkezett hírek szerint viszont nemcsak az angoloknak, de az Arsenalnak is feltűnt, hogy jó üzletet csinálhat Rossi ifjú felfedezettjével.
Egyelőre még nem tudni, hogy az ajánlatok közül elfogadja-e valamelyiket, de az biztos, hogy Kerkez Milos labdarúgó karrierje egyelőre meredeken felfelé ível és egyelőre válogathat az ajánlatok között.
OLVASS TOVÁBB!
10 hely, ahol a férfiak leginkább imádják az érintésedet – Ők maguk árulták el a titkot!
Szerintem mindig fontos elmélyíteni a fizikai intimitást egy párkapcsolatban, annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk a párunkhoz. Man...
PASISZEMMEL9 viselkedésforma, amely önkéntelenül is taszítja a férfiakat! - Ők mondták, nem mi találtuk ki!
Biztosan ti is arra törekszetek Drága Hölgyeim, hogy vonzóak legyetek az erősebbik nem szemében, ennek ellenére mégis megeshet, hogy hiá...
PASISZEMMELKíváncsi vagy, mi izgatja legjobban a pasikat? - Ezt a 10 dolgot sorolták fel!
Nem kell nehéz és bonyolult feladatnak lennie egy férfi felizgatásának, csak tudnotok kell, mit csináltok, és mivel pezsdíthetitek fel a ...
6 dolog, amit soha ne tegyél meg egy pasival - Ők maguk sérelmezték!
Minden nő boldog és kiegyensúlyozott kapcsolatra vágyik, ugye Drága Hölgyeim? Azonban sokan szerepet tévesztenek, és feláldozzák a bold...
PASISZEMMEL5 trükkös kérdés, amitől a pasit kirázza a hideg - Őszintén kitálaltak!
A nők érzékenyek, édesek, figyelmesek, ugyanakkor időnként ingatagok, kedvetlenek, és ingerlékenyek. Ha kérdeztek tőlünk – tudatába...
PASISZEMMEL9 alapvető dolog, amitől egy nő "igazinak" számít a férfiak szemében - Pasitanácsok első kézből
A társadalom gyakran túl nagy követelményeket támaszt a nőkkel szemben: legyenek remek anyák, jó barátok, csodás szeretők, és kivál...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK