Szabó Anna
Az istenek nem válogatnak, bárkinek szívesen segítenek, ha látják, hogy az illető a kérésével nem árt senkinek és hogy becsülni fogja azt, amit elér. Bizonyára te is hálás leszel azután, hogy elmondtad az 5 mágikus ima egyikét és megérkezik hozzád a szerencse!
Az imákat bármely nap elmondhatod, ha sürgősen szükséged lenne a szerencsére, de a legkedvezőbb időszak a telihold, illetve csütörtök, növő hold ideje.
Minden ima után érdemes saját szavakkal is megfogalmaznod azt, miért van szükséged a szerencsére.
Njord skandináv isten a bőség, szerencse és a termékenység istene.
Gyújts 1 barna gyertyát és esetleg tégy búzakalászokat vagy magvakat az oltárodra, olyan dolgokat, amik a Földdel és termékenységgel állnak kapcsolatban. Lásd magad előtt a célodat, a vágyott életet, azután mondd el az imát:
„Bőség és jólét ura, mindenható Njord, csak egy kis szerencséért fohászkodom hozzád, amivel végre magam is elindulhatnék utamon. Kísérj el engem addig, míg megvalósítom álmomat, teljesülnek szívem titkos vágyai, míg végre olyan életet élhetek, amellyel elégedett lehetek. Mondjál rám áldást, kívánj nekem sok szerencsét, hadd ragyogjon le rám szerencsecsillagom, és fürdőzzek a fényében. Szerencsésnek akarom érezni magam, szerencsésnek szeretném tudni magam.”
OLVASS TOVÁBB!
7 pofonegyszerű gyertyamágia – Ne a sorsra várj, inkább teljesítsd te a kívánságaidat!
Gyógyítsd meg a lelkedet, varázsolj pénzt és önszeretetet az életedbe. Hódítsd meg a kiszemeltedet vagy erősítsd meg a partnereddel va...
MÁGIA4 olyan sikermágia, amit használhatsz a munkahelyeden, a suliban vagy az üzleti életben
Jól jönne egy kis szerencse? Szeretnél sikeres vizsgát tenni vagy eredményesebb lenni a munkahelyeden? Akkor nincs más dolgod, mint elvége...
MÁGIA4 villámgyors bőségmágia, amihez szinte csak papírpénzre meg némi apróra lesz szükséged
A hasonló a hasonlót vonzza és ez a törvény különösen igaz a varázslatokban. Éppen ezért, ha bőségre vágysz, akkor nincs más dolgo...
3 sikermágia, amivel felpörgetheted a vállalkozásodat, hogy több pénzt termeljen
Mostanában döcögősen megy az üzleted? Vagy csak szeretnéd, ha több vevőd lenne? Ennek a 3 sikermágia révén több vásárlóra tehetsz ...
MÁGIAVeled is megtörténhet a karácsonyi csoda, ha elmondod az ünnepekkor ezt az igézetet – varázslat
Sokan mélyen hisznek a karácsonyi csodákban és valóban rengeteg csodás történetről hallani, amikor az ünnepek közeledtével vagy akár...
MÁGIAOktóber 31-én ennek a 4 varázslatnak a segítségével megismerheted a jövődet!
Halloween, vagyis Samhain az egyik év egyik legmágikusabb napja. Ilyenkor szokás a jóslás, mivel nemcsak az e világot és a túlvilágot el...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK