Szabó Anna
Az istenek nem válogatnak, bárkinek szívesen segítenek, ha látják, hogy az illető a kérésével nem árt senkinek és hogy becsülni fogja azt, amit elér. Bizonyára te is hálás leszel azután, hogy elmondtad az 5 mágikus ima egyikét és megérkezik hozzád a szerencse!
Az imákat bármely nap elmondhatod, ha sürgősen szükséged lenne a szerencsére, de a legkedvezőbb időszak a telihold, illetve csütörtök, növő hold ideje.
Minden ima után érdemes saját szavakkal is megfogalmaznod azt, miért van szükséged a szerencsére.
Hotei, Jurōjin, Fukurokuju, Bishamonten, Benzaiten, Daikokuten, Ebisu a hét szerencse isten, akik az élet minden területére sikert, boldogságot, szerencsét hoznak neked.
Gyújts 7 db aranyszínű gyertyát és füstölj bazsalikommal. Ha gondolod, tégy egy kis szakét az oltárodra az isteneknek. Miután kitisztítottad elmédet és vizualizáltad célodat, mondd el az imát:
„Halljátok szavamat kedves istenek, kik a jó szerencséért és bőségért vagytok felelősek: Hotei, Jurōjin, Fukurokuju, Bishamonten, Benzaiten, Daikokuten, Ebisu. Egészen az istenek otthonáig visszhangozzanak szavaim, mert az én szívem bizony segítségért imádkozik. Legyetek olyan jók, hogy megesik szívetek rajtam, mert nem kérek én sokat, csak a lehetőséget, amellyel magam valósíthatom meg vágyaimat. Biztosítsátok nekem a jó hátszelet, hogy odafúj a szél, ahol lennem kell. Aranyozzátok be napjaimat, hogy én is bearanyozhassam másokét. Az én szerencsém, én boldogságom másoké is, ezért kérlek benneteket dicső isteneket, hogy áldjatok meg!”
OLVASS TOVÁBB!
7 pofonegyszerű gyertyamágia – Ne a sorsra várj, inkább teljesítsd te a kívánságaidat!
Gyógyítsd meg a lelkedet, varázsolj pénzt és önszeretetet az életedbe. Hódítsd meg a kiszemeltedet vagy erősítsd meg a partnereddel va...
MÁGIA4 olyan sikermágia, amit használhatsz a munkahelyeden, a suliban vagy az üzleti életben
Jól jönne egy kis szerencse? Szeretnél sikeres vizsgát tenni vagy eredményesebb lenni a munkahelyeden? Akkor nincs más dolgod, mint elvége...
MÁGIA4 villámgyors bőségmágia, amihez szinte csak papírpénzre meg némi apróra lesz szükséged
A hasonló a hasonlót vonzza és ez a törvény különösen igaz a varázslatokban. Éppen ezért, ha bőségre vágysz, akkor nincs más dolgo...
3 sikermágia, amivel felpörgetheted a vállalkozásodat, hogy több pénzt termeljen
Mostanában döcögősen megy az üzleted? Vagy csak szeretnéd, ha több vevőd lenne? Ennek a 3 sikermágia révén több vásárlóra tehetsz ...
MÁGIAVeled is megtörténhet a karácsonyi csoda, ha elmondod az ünnepekkor ezt az igézetet – varázslat
Sokan mélyen hisznek a karácsonyi csodákban és valóban rengeteg csodás történetről hallani, amikor az ünnepek közeledtével vagy akár...
MÁGIAOktóber 31-én ennek a 4 varázslatnak a segítségével megismerheted a jövődet!
Halloween, vagyis Samhain az egyik év egyik legmágikusabb napja. Ilyenkor szokás a jóslás, mivel nemcsak az e világot és a túlvilágot el...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK