Szabó Anna
A Védák keletkezését több tudós i. e. 4000–6000 közötti időpontra teszi, azonban ma már elfogadottabb álláspont Max Mülleré, aki a legrégibb Véda-részeket i.e 1000 körüli időpontra datálja. A védikus irodalom magába foglalja az eredeti négy Védát - Rig, Atharva, Jadzsur és Száma – és az Upanisádokat, a Mahábharatát (aminek a Bhagavad-gítá az egyik fejezete), a Pancsarátrát, a Rámájanát és a Puránákat.
Mindenestre sok hindu úgy hiszi, hogy a Védák öröktől fogva léteztek. A vallásos hagyományok egy része Brahmához köti, aki a világ teremtésekor nyilatkoztatta ki e szent szöveget, amikben istenekről szóló elbeszélések, mágikus imák és varázsigék szerepelnek.
Elhoztuk neked a leghatásosabb imákat, amelyek elmondásával segítségül hívhatod az isteneket, hiszen az imák elmondásával többek között előttük tisztelegsz.
{KEPGALERIA}
Visnu a három legfőbb hindu istenség a trimúrti (Brahma, Siva, Visnu) közül az egyik, sokak szerint a legfontosabb. Ő az anyagi teremtés fenntartója és védelmezője. Így bármilyen dolgot képes számodra előteremteni, és megteremteni. Nem csak anyagias jellegű dolgokat, hanem helyzetet, lehetőséget is. Bármely napon imádkozhatsz hozzá. Gyújts kék színű gyertyákat, helyezz ki egy tál vizet az oltárodra, és ha lehetőséged van rá, lótuszvirággal is kedveskedhetsz neki.
„Egyedül te vagy minden fényre jutó lény menedéket! Aki megszüntetsz minden bajt, légy hozzám is kegyelmes, és tisztíts meg minden tisztátalan dologtól! Tenger vagy és hegység, erdőség és folyó, ég és föld, levegő és víz és tűz: lélek vagy és tudás, az, ami minden tudást meghalad, te vagy a lélegzet, az élet ura, az örökkévaló és minden, ami az örökkévalóság fölött van! Te vagy mindenek fönntartója, fölötte állsz mindenszületésnek és elmúlásnak, érzésnek és érzékelésnek: el nem múló vagy, határtalan, változatlan, nem növekszel, nem fogysz. Lényed egy Brahmával, kezdet és vég nélkül való. Tőled származnak az istenek, a szent atyák, a lelkek, a szellemek és égi látnokok, tőled a nimfák, a vízi és más tündérek; belőled származik ember és állat,
madár és hal és vad, kígyó és féreg, belőled virágzik ki minden
növény. Belőled indult ki minden, ami volt, van és lesz, ami mozog és
ami nyugszik, ami alakot nyert s ami alaktalan, ami durva, finom vagy láthatatlan; ez vagy te, világ fönntartója, s rajtad kívül nincs
semmi! Ó Uram, állandóan háromszoros fájdalmat éreztem gondolatban, szóban és cselekedetben, a világi lét körpályáján bolyongtam mindig, és sehol sem találtam nyugalmat. A fájdalmat gyönyörnek tartottam, mint ahogy a sivatagban a levegő tükrözését tónak nézik, s az élvezet csak kínt szerzett nekem. Volt a földön hatalmam, kincsem, voltak barátaim és társaim, asszonyaim és gyermekeim, megvolt minden vagyonom; ami csak örömet okoz az embernek, s azt gondoltam, ebben
találom boldogságomat -- és mulandóságukban, Uram, csak hiábavaló nyomorúságra találtam. Még a nagy égi istenek is rászorultak támogatásomra! Hol van itt maradandó béke? Ki találhat örök nyugalomra a te kegyelmed nélkül, Leghatalmasabb Szellem, aki mindennek ősoka vagy? Alakjaid sokaságát nem képes áttekinteni az ember, nem látja igazi lényedet, újra meg újra járja a szenvedés végtelen ösvényeit: születés; öregség, halál; újra meg újra pokoli világokba jut, hogy ott pokoli kínokat szenvedjen: saját tettei következményeit. Odadobtam magam a lét csábításának, mivel nem ismertelek téged, sötétség és esztelenség forgatagában kavarogtam; ma azonban itt vagyok nálad, megtaláltam végső célomat minden uralom Uránál, aki egyedül nyújt menekülést. Elfordulva a világtól és annak szenvedésétől az üdvösség
beteljesedésére vágyom, az esztelenségtől való menekülésre, minden létezésnek a végére!”
OLVASS TOVÁBB!
Húsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
MÁGIAHúsvéti bőségceremónia – Mágiázz magadnak jólétet és pénzt!
Nemcsak azért különleges a húsvét, mert végre van pár munkaszüneti nap, együtt lehet a család, és megünnepelhetik Jézus feltámadás...
MÁGIAKérj az égiektől egy meglepetést húsvétvasárnap vagy húsvéthétfőn! – varázslat
Az olyan napok, mint a húsvétvasárnap vagy húsvéthétfő, kimondottan mágikus napnak számítanak, ugyanis ilyenkor rendkívül erős energ...
2 betegség- és rontásűző varázslat, amit Virágvasárnap kell elvégezned
Vagyis 2 napod van felkészülni! Virágvasárnap a húsvét előtti nap neve. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe a kereszthalála előt...
MÁGIA6 szupergyors varázslat, amihez szinte csak egy tojás fog kelleni
A tojás nemcsak a Húsvét vagy egy remek reggeli főszereplője lehet, hanem a varázslatoké is. Gyakran használják a szerelmi mágiáknál,...
MÁGIA7 pofonegyszerű gyertyamágia – Ne a sorsra várj, inkább teljesítsd te a kívánságaidat!
Gyógyítsd meg a lelkedet, varázsolj pénzt és önszeretetet az életedbe. Hódítsd meg a kiszemeltedet vagy erősítsd meg a partnereddel va...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK