6. A pap

A pap lélekszerepét játszó egyén vágyakozik a magasságra, a jóságra és a tisztaságra. A természetfeletti földi képviselőjének tartja magát. Arra törekszik, hogy minden olyasmivel kapcsolatba kerüljön, ami a mindennapin, emberin, földin túlin területekre utal. Keresi az igazságot, és mindenütt egy átfogó egészhez tartozást érzékel. Zavarosság és érthetőség, hazugság és igazság, a magasság felé törekvés és az evilágiságba való belebonyolódás jellemzik ezt a lélekszerepet.

A papok anélkül tudnak segíteni, hogy személyesen belekeverednének a dologba. Könyörületet gyakorolnak, ha sikerül enyhíteni az önmagukkal és a világgal szemben támasztott elvárásaik szigorán. Gyakran elégedetlenek saját emberi gyarlóságuk miatt. Ezért fontos tudnia a papnak, hogy a nagy egész minden pillanatban elégedett vele.

Az emberi testbe költözött papi lélek arra törekszik, hogy vigasztaljon, felemeljen és könyörületet nyújtson. Ténykedésével a nyugalom, csend és megbocsátás szféráit termeti meg a világban. Egy magasabb rendbe vetett hite révén biztonságot érez és nyújt. Nem meri vállalni, hogy másoknak vigaszt nyújtson, mivel az önmagában való hit vigaszát magának sem adja meg.