Szabó Anna
A nyugtalan láb szindróma vagy más szóval az RLS olyan egészségügyi állapot, amely során az egyén késztetést érez a lábak mozgatására. Becslések szerint a nőknél valamivel gyakrabban jelenik meg, mint a férfiak esetében. Sok komplex orvosi diagnózishoz hasonlóan sok esetben az RLS-t is rosszul mérik fel, vagy – ami még rosszabb – az orvosok akár figyelmen kívül is hagyják. Az RLS enyhe tüneteit gyakran szorongásos rendellenességként diagnosztizálják, ami kifejezetten káros és téves megállapítás.
Vess egy pillantást az RLS hét leggyakoribb tünetére. Remélhetőleg hasznos lesz az alábbi kis összefoglaló, ha ilyesféle betegségben szenvedsz.
5. A partneredet is megzavarod az alvásban
Akik kapcsolatban élnek, biztosan tapasztaltak már ilyesmit, hogy a társuk panaszkodott amiatt, mert megzavarják az alvásukat. „Kétszer rúgtál belém, át kellett mennem a kanapéra.” – ez egyike azoknak a panaszoknak, amelyekről az RLS-ben szenvedők nem szívesen beszélnek. Az ilyen ártalmatlannak tűnő dolgok bizony a későbbiekben a házasság végét is eredményezhetik. Gyakran előfordul, hogy valaki a házi állatát is megrúgja véletlenül alvás közben.
OLVASS TOVÁBB!
Hogyan erősíthetjük meg az immunrendszerünket
A vírusoknak szezonjuk van. Hogy az immunrendszer mennyire jól küzd meg velük, az rajtunk is múlik....
KÖZÉRZETTippek a nagy evés ellen az ünnepeken
A zsíros ételek és az alkohol megterhelik a gyomrot és a májat. A szakértők mozgást javasolnak....
KÖZÉRZETAmikor a szorongás irányít - 5 jel, amit nem veszel észre
A szorongás sokak számára egyet jelent a folyamatos feszültségérzéssel vagy súlyosabb esetekben pánikrohamokkal, pedig a valóság enné...
Párkeresés a tenger mélyén? Segítünk megtalálni az igazit!
Milyen módon kapcsolódik össze a nagy felbontású fotózás a korallzátonyok védelmével, a vizeink fenntarthatóságával és ezáltal az ...
KÖZÉRZETA női intuíció ereje: 5 gyakorlat annak fejlesztésére
A női intuíció egy titokzatos és erőteljes jelenség, amelyet gyakran a belső erővel és a környező világ mély megértésével társí...
KÖZÉRZETEgyre népszerűbb a fitnesz világában a HILIT
Ugrások, hegymászás, burpee-k: ezek a pulzusemelő gyakorlatok, amelyek során a saját testsúlyunkat használjuk, néhány éve a HIIT (nagy...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK