Az alvás négy szakaszból áll: könnyű alvás, „fél alvás”, mély alvás és gyors alvás. A részletekbe nem mennénk bele, de minden szakasznak meg van a maga fontos szerepe, folyamata. Ám jó, ha tudod, hogy a harmadik szakasz a felelős azért, hogy reggel, hogyan ébredünk, mennyire érezzük magunkat kipihentnek. Ebben a szakaszban történik meg ugyanis a test karbantartása. A toxinok kiürülnek, az erőforrások helyreállnak, és a szervek funkciói is ellenőrzés alá kerülnek. Minél hosszabb ez a szakasz, annál kipihentebbek leszünk.
A jó alváshoz két dolog szükséges
1. Alacsony hőmérséklet
Minél magasabb a hőmérséklet, annál aktívabbak vagyunk. Ezért magasabb a hőmérsékletünk a nap folyamán. Éjszaka azonban alacsonyabbnak kell lennie, így az agy hosszabb ideig tud a mély alvás szakaszában tartózkodni.
2. Melatonin, vagyis alvási hormon
Ez a hormon akkor termelődik, amikor a szem sötétet érzékel. Ha világosság van, a melatonin lebomlik. Ismert tény, hogy éjszaka 11 és hajnal 4 óra között termelődik a legnagyobb mértékben. Tehát nagyon fontos, hogy ezen időszak nagy részét alvással töltsük. E szerint lehet kialakítani a megfelelő alvási menetrendet, még akkor is, ha kevés időt is szánhatunk rá.
5. Mondj nemet néhány ételre
A jó alvás érdekében kerüld az alkoholt, a dohányzást, az energiaitalokat, illetve a nehéz és zsíros ételeket. Ezekből még egy kevés is megárthat lefekvés előtt, megzavarhatja az alvást. Ha túl sok energiaitalt iszol, akkor teljesen felboríthatod az alvási ritmusodat.
OLVASS TOVÁBB!
Hogyan lehet stresszmentes egy fogászati kezelés?
Sokan már attól is idegesek lesznek, ha csak rágondolnak a fogorvosi székre....
KÖZÉRZETEz a 6 hétköznapi szokásod rémálmokat okoz a fogorvosnak
Naponta kétszer fogat mosol, időnként fogselymet használsz, és azt hiszed, ezzel minden rendben van? Tévedsz, mert sajnos számos mindennap...
KÖZÉRZETMinden, amit érdemes tudnod, ha tartasz a Parkinson-kórtól
A Parkinson-kórra jelenleg nincs gyógymód, de a betegség előrehaladásának lassítására irányuló terápiák fejlesztése folyamatosan z...
Mi a különbség a szemvizsgálat és a látásvizsgálat között?
A köznyelvben gyakran egymás szinonimájaként használjuk, ám a szemvizsgálat és a látásvizsgálat nem ugyanaz. Szemünk egészsége érd...
KÖZÉRZETNyomkodjuk-e a pattanásokat? A La Roche-Posay inkább a hámlasztásban hisz!
A pattanások nyomkodása valós probléma, főleg akkor, ha a tükör előtt állva nem tudsz ellenállni a kísértésnek....
KÖZÉRZETNyári nyomás, őszi nyugi: a pihenés is lehet kimerítő?
Sok ember számára a nyár a boldogság és a kikapcsolódás időszaka. Napsütés, nyaralás, élmények – mindez egyesek számára örömte...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK