Szabó Anna
Amikor megijedünk valamitől, a testünk heves reakciókkal reagál: fáj a mellkasunk, úgy érezzük, mintha megfulladnánk, illetve azt, hogy olyannyira lefagyunk, hogy mozdulni sem bírunk, sőt, még egy segélykiáltás sem jön ki a szánkon. Az elménk megbénul és vele együtt az egész testünk. Ez azért történik, mert az agyunkban található egy mandula nagyságú mirigy, amely dekódolja a veszélyeket, mielőtt észlelni tudnánk őket.
Egy furcsa hang az éjszaka közepén, rejtélyes lépések néhány méterre mögöttünk a kietlen utcán, vagy éppen közvetlen fenyegetés - ezek mind-mind veszélyes helyzetek, melyeket az amygdala (nem tévesztendő össze a mandulákkal, melyek a nyelvcsap mellett vannak) érzékel egy ezred másodperc alatt, és figyelmeztet minket. Íme, 4 dolog, amit jó, ha tudsz a félelemről:
{KEPGALERIA}
A félelem segít a túlélésben
Ha nem félnénk a körülöttünk zajló veszélyes helyzetektől, nem tanulnánk meg védekezni ellenük, megvédeni magunkat, vagy elfutni tőlük. A félelem belénk van kódolva, egyik generációról a másikra öröklődik, és viszonylag könnyen képesek vagyunk elsajátítani. A babák ösztönösen sírnak, amikor egy idegen közeledik feléjük, vagy amikor látnak egy tárgyat, amellyel eddig még nem találkoztak. A kíváncsiság, hogy megismerjék a világot nagy, ám vannak esetek, amikor az amygdala felismeri a veszélyt, és sírásra készteti a kicsiket a szülők után, akikben végül megtalálják a védelmezőt.
OLVASS TOVÁBB!
Nem is gondolnád, mennyi minden múlik a bokád egészségén
A bokánkra általában csak akkor kezdünk igazán figyelni, amikor fájni kezd, pedig ez az aprócska testrész elképesztően összetett munk...
KÖZÉRZETLézeres szemműtét utáni gyógyulási idő és tapasztalatok - Mikor lehet újra vezetni, sportolni és képernyő előtt dolgozni?
A lézeres szemműtét egyik legnagyobb előnye, hogy a szemüveg vagy kontaktlencse nélküli éles látás sok esetben már rövid időn belül...
KÖZÉRZETVérplazma: az életmentő folyadék és annak adományozása
Vajon tudtad, hogy a vérplazma szállításakor folyamatosan -30 °C alatt kell tartani ezt az értékes anyagot?...
Mi az a szendvicspozíció?
Aki középvezetői pozícióban van, annak egyszerre több érdekeltséget is figyelembe kell vennie....
KÖZÉRZETMérgező párkapcsolatok - A testedre is hatnak
Gyakran megesik, hogy egy diszfunkcionális párkapcsolatban az érzelmi manipuláció és a folyamatos feszültség láthatatlan marad a külvil...
KÖZÉRZETMire figyeljünk, amikor pilates képzést választunk?
Megfigyelhető, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés a gépekkel végzett - különösen a reformer és fél Cadillac -...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK