Szabó Anna
Ahogy a testnek, úgy a léleknek is szüksége van táplálékra, táplálásra. A keleti kultúra szerint, a két szem között, a homlokban található tobozmirigy a lélek „agya”. Más néven a harmadik szem, mely képes meggyógyítani a lelkedet, ha aktiválod. Ez meditációval elérhető, és akiknek sikerül kapcsolatba lépni a harmadik szemével, az eléri a legmagasabb tudatosság szintjét, vagyis a legfelső lépcsőfokot. Mutatjuk azokat az élelmiszereket, melyek a tobozmirigyet táplálják, és ha rendszeresen fogyasztod őket, akkor nagyon jól fogod érezni magad.
{KEPGALERIA}
A káposzta, a cékla, a mustár levél, a brokkoli, a kivi, valamint a zöld alma teljes mértékben hozzá járulnak a lélek gyógyulásához. Egy nem régiben végzett tanulmány szerint azok az emberek, akik sok zöld színű zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, kévésbe vannak kitéve a depressziónak és szorongásnak, mint azok, akik sok zsiradékot, pörköltfeléket és zsíros szószokat esznek.
OLVASS TOVÁBB!
Teljes állás gyerek mellett: hogyan kerüljük el a szülői kiégést?
A bölcsőde vagy óvoda, a karrier és a mindennapi teendők között sok szülő eléri a teljesítőképessége határát. Vannak azonban olya...
KÖZÉRZETHa ez a panaszod állandóan visszatér, azonnal fordulj szakemberhez
Van az a fájdalom, amire azt mondjuk, hogy majd elmúlik, mert igazából pár nap pihenés, egy kis kímélet, esetleg egy fájdalomcsillapít...
KÖZÉRZETNem is gondolnád, mennyi minden múlik a bokád egészségén
A bokánkra általában csak akkor kezdünk igazán figyelni, amikor fájni kezd, pedig ez az aprócska testrész elképesztően összetett munk...
Lézeres szemműtét utáni gyógyulási idő és tapasztalatok - Mikor lehet újra vezetni, sportolni és képernyő előtt dolgozni?
A lézeres szemműtét egyik legnagyobb előnye, hogy a szemüveg vagy kontaktlencse nélküli éles látás sok esetben már rövid időn belül...
KÖZÉRZETVérplazma: az életmentő folyadék és annak adományozása
Vajon tudtad, hogy a vérplazma szállításakor folyamatosan -30 °C alatt kell tartani ezt az értékes anyagot?...
KÖZÉRZETMi az a szendvicspozíció?
Aki középvezetői pozícióban van, annak egyszerre több érdekeltséget is figyelembe kell vennie....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK