A félelem az emberi természet alapvető része, és jelen van az élet minden szakaszában. Kis dózisokban nagyon fontos a megléte, hiszen figyelmeztet bizonyos veszélyhelyzetekre, és arról árulkodik, mikor kell inkább visszavonulót fújnod és abbahagyni az adott tevékenységet. Tulajdonképpen ez egy túlélési képesség.
A baba fél az ijesztően furcsa arcoktól és a túl zajos dolgoktól.
Felszínre kerülhet a magasságtól és a furcsa emberektől vagy helyektől való félelem.
A szülők hiányától való félelem
Félelem a sötéttől, zajoktól, mennydörgéstől, vonatoktól, vagy akár képzeletbeli lényektől való félelem is megjelenhet.
Szörnyektől, sötét helyektől vagy akár bohócoktól és mások díszes viseletétől való félelmek merülhetnek fel, emellett a rovarok is lehetnek ijesztőek a gyermekek számára, akik nem akarnak egyedül maradni.
Felléphet a szülők elvesztésétől, a mennydörgéstől, a tolvajoktól és invázióktól, netán kutyáktól való félelem.
Kísérteties alakoktól és emberektől, boszorkányoktól és betegségektől való félelem jelenhet meg, a gyermekek attól tartanak, hogy egyedül maradnak, így sok esetben nem tudnak egyedül aludni.
Amikor szembesülsz a gyermek félelem okozta pánikreakciójával, soha ne nevesd ki, vagy ne bagatellizáld el az érzéseit. Óvd a gyermeket és nyugtasd meg, hogy biztonságban van.
Ha a gyermek már kissé idősebb lesz, mindenképpen magyarázd el neki, hogy a félelem minden emberben benne van és a saját védelmére szolgál. Ezért soha nem szabad annak megtörténnie, hogy a félelem megbénítson bárkit is.
Annak a természetes folyamatnak a részeként, amikor a gyermek emocionálisan érik és növekszik, fokozatosan elhagyja a félelmeit és erős, kiegyensúlyozott felnőtté válik. Mind pszichológiai, mind fizikai módszerek is léteznek az esetleges „felnőttkori" félelmek kezelésére. Ne felejtsd el támogatni a gyermeket és a fiatalokat a fejlődésük során, ez elengedhetetlenül fontos.
OLVASS TOVÁBB!
Gyerekszáj - 11 válasz a gyermekek olyan kérdéseire, melyekkel az őrületbe kergetnek
A gyerekek más szemmel nézik a világot. Semmi sem kerüli el a figyelmüket – kíváncsiságuk határtalan! Folyamatosan kérdéseket teszne...
GYERMEK10 pszichológiai probléma, amit a szülők helytelen viselkedése eredményez
A legtöbb pszichológiai probléma oka egészen triviális, és gyerekkorban keresendő rá a válasz. Ezért megmutatjuk azokat a problémákat...
GYERMEK8 szülői magatartás, mely megakadályozza a gyermeket abban, hogy sikeres legyen
A szülők keményen dolgoznak azért, hogy gyermekeik sikeresek legyenek, azonban fontos, hogy figyeljenek viselkedésükre, melyek esetleg hát...
Ez a 3 legszembetűnőbb jel arról mesél, hogy indigó a gyerkőcöd
Ne felejtsük el, az egy dolog, hogy a gyermekünk indigó és ezt elmondhatjuk róla. Ám ápolni is az ilyen különleges gyermekeket, akik nem...
GYERMEK4 hihetetlen dolog, amit gyerekek meséltek szüleiknek az előző életeikről
A gyerekek időnként valóban képesek bizarr és mélyreható kijelentéseket tenni. Előfordul, hogy nem is értjük, miről mesélnek, de a d...
GYERMEKA hűtlenség a gyerekre is hatással van - Talán nem is gondolnál erre, ha kalandba keveredsz!
A hűtlenség az egyik legrosszabb árulás, amivel a szeretett személy felé élhetsz, különösen akkor, ha már gyerekek is vannak. Bár nem...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK