Szabó Anna
Bonnie Engstrom harmadik terhessége abszolút normális keretek között zajlott, így nem is számított arra, hogy bármilyen probléma merülhet fel a szülés közben. 2010-ben, az Illionis állambéli Peoriai otthonában megindult a szülés, melyben szülésznők segédkeztek. Semmiféle komplikáció nem lépett fel, ám amikor a kis James megszületett, nem lélegzett, kékes színű volt az arca és meg sem mozdult. A bába megkezdte az újraélesztést, mentőt hívtak, és várakozás közben Bonnie férje vízzel megkeresztelte halva született kisfiát – a James Fulton nevet adta neki. Engstromék hívő katolikusok voltak, és a híres amerikai püspök, Fulton Sheen tiszteletére adta fiának a középső nevet. Amíg a mentőt várták, mindvégig a püspökhöz imádkoztak. Amikor a mentő megérkezett, azonnal kórházba vitték az anyát és az újszülöttet, akit egy órán keresztül próbáltak újraéleszteni. Egyszer csak James el kezdett lélegezni, a szíve pedig verni kezdett. Az orvos figyelmeztette Bonnie-t, hogy annak ellenére, hogy a kicsi életben van, nagyon nagy az esély egy komoly agykárosodásra, aminek következtében egész életében nyomorék lehet. Mégis, ahogy James eltöltött 7 hetet a kórházban, semmi nyoma nem maradt annak, hogy 1 órán keresztül halott volt. 2014-ben egy héttagú orvos szakértőkből álló testület felülvizsgálta az ügyet, és nem találtak tudományos magyarázatot arra, hogyan éledhetett fel James több mint 1 óra elteltével. Azt meg pláne nem tudták megfejteni, hogyan úszhatta meg a kisfiú mindezt mindenféle agykárosodás nélkül.
OLVASS TOVÁBB!
Lepd meg tinédzser gyermeked egy nagyszerű ajándékkal
Egy tinédzsert ritkán lehet levenni a lábáról plüssökkel vagy klasszikus játékokkal....
GYERMEKHogyan válaszd ki a megfelelő meddőségi központot?
Amikor a családalapítás nem a tervek szerint halad, az ember egyszerre szembesül bizonytalansággal, félelmekkel és rengeteg kérdéssel. I...
GYERMEKA jövő családtervezése – új lehetőségek, új remények
A családtervezés manapság teljesen más képet mutat, mint akár egy-két generációval ezelőtt....
Házi farsang
Rendhagyó módon, álljon most a tanulság itt, az elején: semmi sem győzhet le, ha nem hagyod magad, de az ovis farsangra nyugodtan bérelj j...
GYERMEKFarsangi készülődés
Itt a farsang, áll a bál, de fogalmad sincs, mibe öltöztesd a gyerkőcöt? Habár rendszerint már a legkisebbeknek is elég határozott elk...
GYERMEKJUKKI – baba játékok, amelyek fejlesztik és szórakoztatják a kicsiket
A babák számára az első hónapok és évek életük legfontosabb időszaka, hiszen ekkor fejlődik legintenzívebben az érzékelésük, mozg...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK