Egyáltalán miért nyomja el a szülő a különleges képességeket a gyermekében? Talán mert fél tőle. Fél attól, hogy ő nem látja azt, amit a gyermek, ergo nem tud neki segíteni, ha szüksége van rá. Fél attól, hogy a gyerkőce megháborodik. Fél attól, hogy az életben, ha bárkinek elmondja, ki fogják érte közösíteni. Fél attól, hogy mind e miatt, őt fogják okolni, hogy rossz szülő. Vagy egyszerűen nem tűnik fel neki a dolog. Hiszen a gyerekek fantázia olyan eleven...

Mik lehetnek a következményei ennek a „vakságnak"?

A gyerek örökre elveszíti a képességeit, márpedig a született tehetség minden tekintetben a legértékesebb készség a világon. Ráadásul így már eleve kevéssé lesz önmaga, hiszen egy részét elveszíti. Illetve az is lehet, hogy később visszatérnek a képességei, ám az sokkalta megrázóbb lehet, ha ez pont egy érzelmi válság vagy rossz időszak kellős közepén érkezik. Akár azt is hiheti, hogy megbolondult, hiszen sok ember nem tudja ezt felnőtt fejjel feldolgozni vagy irányítani.

Mit lehet akkor tenni?

Ha biztosra tudjuk, hogy a csemeténk különleges képességekkel rendelkezik, ne nyomjuk el benne ezt a képességet, hanem bontakoztassuk ki szépen, finoman, lassan. Segítsünk neki hozzászokni és irányítani. Ha mi magunk nem is vagyunk látnokok, képesek vagyunk neki segíteni. Meg kell vele beszélni, mikor használja és mikor ne, kinek mondja el és kinek ne. Mert ne feledjük, ha túlzottan meg akarjuk védeni a veszélytől meg a világtól, akkor mi magunk leszünk azok, akik kárt okoznak neki azzal, hogy megfojtjuk őt.

Az alábbi jelekből talán egyértelműbb lesz számodra, hogy gyermeked valóban különleges képességekkel rendelkezik-e: