Egy 27 éves diáklánynak elvonóra kellett mennie - a sajtfüggősége miatt! A manhattani joghallgató annyira rákattant a sajtra, hogy elvonóra kellett mennie, hogy véget vessen a tejtermék iránti csillapíthatatlan étvágyának.
Adela Cojab elmondta, hogy Camembert-éhsége a New York-i Egyetem első évében, 2018 tavaszán kezdődött, amikor szinte naponta falta a legolcsóbb fehér cheddar -és és parmezántömböket, amiket csak talált.
„Ez volt az egyetlen dolog, amitől valamennyire egésznek éreztem magam" - tette hozzá Cojab, aki hetente 5,5 tömb sajtot fogyasztott el, a sós parmezán chipsekkel együtt, amelyeket a kamrájában tárolt. Salátakészítéssel is próbálkozott, de valójában akkor is csak tömbsajtot evett némi salátával.
„Azt mondogattam magamnak, hogy gazdaságos döntést hozok, ha saláta helyett csak sajtot veszek. Így racionalizálják a függők a döntéseiket" - mondta utólag.
Dr. Neal Barnard, a „Sajtcsapda” szerzője és a George Washington Egyetem Orvosi Karának adjunktus professzora elmagyarázta, hogy a Cojabhoz hasonló emberek sajtfüggővé válnak az ételben lévő magas zsír- és sókoncentráció, valamint a kazein nevű fehérje miatt, ami „enyhén függővé teheti az embereket”.
„A sajt ópiát vegyi anyagokat tartalmaz, amelyek ugyanazokhoz az agyi receptorokhoz kapcsolódnak, mint a fentanil vagy bármely más kábítószer” - mondta, hozzátéve, hogy a sajtban lévő kazein magas koncentrációja miatt egyesek a sajtot "tejipari cracknek" is nevezik.
OLVASS TOVÁBB!
5 tipp, hogyan válassz burkolatot a különböző helyiségekbe
Burkolatot választani elsőre nem is tűnik nehéznek. Bemész a boltba, tetszik valami, és kész meg is rendeled. Aztán viszont jönnek a ké...
GASZTROÍgy lesz a rendelt ebéd nemcsak gyors, de jó is
A rohanós hétköznapokon nincs mindig idő főzni, de ez nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk a friss, egészséges és finom falatokról...
GASZTROMár az ókorban is rágtuk, de a világháborúban is osztogatták: mi az?
A rágógumi több mint 2 ezer éves találmány, és ma is töretlenül népszerű. Lássuk, mik voltak a történetének legfontosabb állomás...
Szuperfood a mindennapokban: miért és hogyan építsd be az étrendedbe?
A szuperfood kifejezés egyre gyakrabban hangzik el egészségügyi szakértőktől, életmódguruktól, a közösségi médiát böngészve is g...
GASZTRO4 Halloween-i recept, melynek még az elkészítése is hátborzongató - Imádni fogod!
Lassan nálunk is kezdenek népszerűek lenni a Halloween-bulik, amikor barátainkkal valami rémisztőnek öltözve szórakozunk, és próbálju...
GASZTROHalloweeni muffinreceptek - Mindenmentes változatban is
A Halloweent egyre többen ünneplik már Magyarországon is. Jó alkalom egy kis szórakozásra, amikor a borúsabb időjárás esetleg lehangol...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK