Szabó Anna
{KEPGALERIA}
Norvég áfonyatorta
Hozzávalók a tésztához:
10 dkg finomliszt (sima vagy szénhidrátcsökkentett)
6 dkg vaj
3 dkg porcukor (vagy ugyanennyi fruktóz, porrá őrölve)
1 ek tej (hideg)
A krémhez:
500 g mascarpone ((ha diétásan készítjük, light))
1 dl habtejszín
1 csomag zselatinfix
5 dkg porcukor (vagy édesítő, fruktóz, Stevia, xillit stb.)
200 g áfonya
A tetejére:
150 g áfonya
3 ek cukor (vagy fruktóz)
4 kávéskanál dzsemfix (3:1 vagy 2:1)
Elkészítés:
A tészta hozzávalóiból gyors mozdulatokkal omlós tésztát gyúrunk, majd a tortaforma aljába nyomkodjuk. Villával megszurkáljuk, és előmelegített sütőben sütjük, míg a széle kissé megpirul.
A krémhez a mascarpone-t elektromos habverővel pár perc alatt felhabosítjuk, majd hozzáadjuk a zselainfixet, és azzal együtt tovább keverjük 1 percig.
Hozzáadunk 200 g félig kiengedett, fagyasztott áfonyát vagy frisset, jól elkeverjük (az áfonya szép lilára színezi a krémet), majd hozzáadjuk a porcukrot (ezt mindig a végén kell).
Legvégül óvatosan hozzákeverjük a kemény habbá vert tejszínt.
A krémet a legalább langyosra hűlt tésztalapra simítjuk, majd hűtőbe tesszük dermedni.
Közben elkészítjük az áfonyazselét a tetejére: az áfonyát egy kis lábosba öntjük, hozzáadjuk a cukrot és a dzsemfixet, majd felforraljuk, és további 5 percig főzzük nagy lángon. Lekvárszerűen besűrűsödik.
Langyosra hűtjük, majd szépen rásimítjuk a mascarpone-s krém tetejére.
Hűtőben dermesztjük.
OLVASS TOVÁBB!
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Farsangi fánkoló
Az első szalagos fánkot csak a véletlennek köszönhetjük, amikor az özvegy pékné mérgében eldobott egy tésztadarabot… Ám az emberi ...
GASZTROVarázsos házi tészták, fánkcsodák farsangra
Sok kezdő szakács mumusa a fánkkészítés. Azonban elkészítése sokkalta egyszerűbb, mint azt sokan gondolják. De vigyázz! Következő r...
GASZTROVarázsos házi tészták, fánkcsodák farsangra
Sok kezdő szakács mumusa a fánkkészítés. Azonban elkészítése sokkalta egyszerűbb, mint azt sokan gondolják. De vigyázz! Következő r...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK