Szabó Anna
„Az édesburgonyát sokan csak köretként fogyasztják, pedig főétel, desszert, koktél és számos reggeli fogás is különlegesen finom lesz tőle. Aki ezzel indítja a napját, nem csak új ízeket fedezhet fel, hanem az egészségére is figyel, ugyanis az édesburgonyának alacsony a glikémiás terhelése, vagyis nem emeli meg hirtelen a vércukor szintet, tehát nem terheli a szervezetet" – mondja Czanik Balázs, a Capoeira Aerobik megalkotója, aki Kovács András bio édesburgonya termesztővel közös receptkönyvében megannyi lehetőséget megmutat a batáta változatos elkészítésére.
Hozzávalók
1 kis fej lila hagyma
4 db tojás
5 dkg reszelt sajt
1 kisebb méretű édesburgonya, amely ízlésed szerint lehet sárga, lila vagy fehér húsú
5 dkg kockázott füstölt bacon
Elkészítés
Ehhez a recepthez mindössze egy serpenyőre lesz szükséged. Takaréklángon (még véletlenül se éghessen oda) óvatosan pirítsd le a bacont, majd szedd ki egy tálba. A kisült zsiradékra dobd rá a lilahagymát, kapasd meg picit. Végül a felkockázott édesburgonyát is add hozzá, és pirítsd át az egészet. Egy tálban verd fel a tojásokat, reszeld bele a sajtot, keverd össze, és mehet is a szépen megpirult édesburgonyás egyvelegre és süsd meg. Végül pedig szórd meg apróra vágott baconnel!
OLVASS TOVÁBB!
Ropogós kacsa almával és aszalt szilvával
Az egészben sült kacsa ünnepi ebédre és ráérős hétvégi főzéshez is jó választás. Az almás-szilvás töltelék kellemesen gyümöl...
GASZTROLikopin és a gyomorrák kockázatának csökkentése
Az egészséges táplálkozás mindenki számára fontos, különösen a nők esetében, akik hormonális változásaik miatt bizonyos daganatos ...
GASZTROAz olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
Tényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
GASZTROFarsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK