Szabó Anna
Hozzávalók
- 1 nagyobb fej káposzta
- 50 dkg darált sertés comb
- 15 dkg rizs
- 1 db vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- só
- őrölt bors
- szerecsendió
- pirospaprika
- 1 üveg sűrített paradicsom
- 2 ek olaj
- víz
Elkészítés
A káposzta torzsáját éles késsel vágjuk ki, helyezzük bele egy nagyobb edénybe, öntsük fel meleg vízzel, majd kezdjük el forralni. A főzés közben leváló leveleket szedjük ki, alaposan csepegtessük le, és hagyjuk hűlni. Amikor már csak langyosak a levelek, a vastagabb ereket vágjuk ki egy késsel, mielőtt megtöltenénk.
A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk apróra. Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, pároljuk üvegesre, és hagyjuk langyosra hűlni.
A darált húst tegyük egy tálba, adjuk hozzá a langyosra hűlt vöröshagymát, nyomjuk bele a fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy csipet szerecsendióval, és pirospaprikával, majd alaposan dolgozzuk össze. Végül adjuk hozzá a rizst, amivel szintén dolgozzuk össze a masszát.
A kihűlt káposztaleveleket töltsük meg a húsos töltelékkel. Egy nagyobb edény alját rakjuk ki a maradék, és a kisebb káposztalevelekkel, majd szépen sorba helyezzük rá egymás mellé a megtöltött káposztát. A sűrített paradicsomot keverjük össze annyi vízzel, hogy miután ráöntöttük, éppen hogy ellepje a káposztát. Fedjük le az edényt, és forraljuk fel a paradicsomos levet. Amikor forrni kezd, zárjuk el a gázt, és tegyük be az edényt közepes hőmérsékletű sütőbe. A sütőben hagyjuk bő egy órán át, hogy a töltelék teljesen puhára főjön. Ekkor kóstoljuk meg, és ha a benne lévő rizs már teljesen megpuhult, akkor kapcsoljuk ki a sütőt, és hagyjuk az elkészült káposztát tálalásig benne.
Tálaláskor szedjük a töltött káposztát tányérra, locsoljuk meg egy kevés paradicsomos lével, majd friss kenyérrel kínáljuk.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK