Szabó Anna
{KEPGALERIA}
Spenótos-feketebabos quesadilla sajtszósszal
Hozzávalók:
• 8 tortilla lap
• 40 dkg feketebab (konzerv, előre főzött)
• 30 dkg spenót
• 4 szál újhagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• friss koriander
• olíva olaj
• só
• bors
• A sajtszószhoz:
• 25 dkg cheddar sajt
• 3,5 dl tej
• 3 evőkanál vaj
• 3 evőkanál liszt
• 1/2 teáskanál só
• 1/4 teáskanál bors
Elkészítés:
A sajtszószhoz olvasszuk meg a vajat, majd a tűzről lehúzva keverjük el benne a lisztet, sózzuk, borsozzuk. Apránként adjuk hozzá a tejet, folyamatos kevergetés mellett főzzük alacsony lángon, amíg sűrű, de selymes lesz (kb. 5 perc), majd reszeljük bele a cheddar sajtot, addig keverjük, amíg a sajt teljesen felolvad.
Egy serpenyőben kevés olívaolajon futtassuk meg az aprított újhagymát és fokhagymát, majd adjuk hozzá a lecsöpögtetett konzerv feketebabot, sózzuk, borsozzuk, pároljuk együtt 5 percig, kevergetés közben egy krumplinyomóval, kissé törjük át a babot, pépesítsük. Szedjük ki egy tálba.
A serpenyőbe kevés olajra dobjuk a spenótot, sózzuk, 1-2 percig pároljuk csak, épp hogy összeessen, majd egy szűrőben nyomkodjuk ki, csepegtessük le.
A tortilla lapok felén osszuk el a feketebabpürét, majd rá a spenótot. Hajtsuk félbe a tortilla lapot, és felforrósított száraz grill serpenyőben süssük mindkét oldalán 2-2 perc alatt aranybarnára.
Meleg sajtszósszal kínáljuk, friss, aprított korianderrel szórjuk meg.
OLVASS TOVÁBB!
Ropogós kacsa almával és aszalt szilvával
Az egészben sült kacsa ünnepi ebédre és ráérős hétvégi főzéshez is jó választás. Az almás-szilvás töltelék kellemesen gyümöl...
GASZTROLikopin és a gyomorrák kockázatának csökkentése
Az egészséges táplálkozás mindenki számára fontos, különösen a nők esetében, akik hormonális változásaik miatt bizonyos daganatos ...
GASZTROAz olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
Tényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
GASZTROFarsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK