Szabó Anna
{KEPGALERIA}
Narancsos-illatos és fűszeres-brandys kávé
Hozzávalók:
• A narancsos-illatos kávéhoz:
• 2 narancs
• 8 ek. mandulalikőr (pl. Amaretto)
• 4 dl frissen főtt, erős kávé
• 2 dl víz
• kisujjnyi fahéj
• 4 szegfűszeg
• 2 db (vagy 1/4 kk. őrölt) szerecsendióvirág
• 40 g barnacukor
• 1 dl tejszín
• 1 tasak (10 g) bourbon vaníliás cukor
A fűszeres-brandys kávéhoz:
• 4 dl frissen főtt, erős kávé
• 100 g kristálycukor
• 1/4 kk. őrölt kardamom
• 2,5 dl víz
• 1 dl tejszín
• 6 cl (6 nagy evőkanál) brandy
• 2 kk. csokoládéforgács
A narancsos-illatos kávéhoz: a narancsokat forró folyó víz alatt gondosan megmossuk, az egyiket hajszálvékonyan meghámozzuk, héját gyufaszálnyi csíkokra szeljük, a másik narancsot 4 gerezdre vágjuk. A mandulalikőrt mélytányérba öntjük, beleforgatjuk a narancsgerezdeket, és 15-20 percig érleljük. Közben a kávét és a vizet lábaskába öntjük, hozzádjuk a fahéjat, a szegfűszeget, a szerecsendióvirágot és a barnacukrot, éppen csak felforraljuk, majd fedő alatt 10 percig állni hagyjuk. 4 pohár aljára helyezzük a narancsgerezdeket; a pácot, azaz a mandulalikőrt a kávéhoz adjuk, felforrósítjuk, végül a narancs tetejére szűrjük. A tejszínt kemény habbá verjük a vaníliás cukorral, a kávé tetejére púpozzuk, és azonnal tálaljuk.
A fűszeres-brandys kávéhoz: lábaskában összeforraljuk a kávét, a cukrot, a kardamomot és a vizet, lehúzzuk a tűzről, fedő alatt 20 percig pihentetjük. A tejszínt kemény habbá verjük. A kávét újólag felforrósítjuk, hozzáadjuk a brandyt, 4 pohárba öntjük, tetejét az arányosan elosztott tejszínhabbal és csokoládéforgáccsal díszítjük.
OLVASS TOVÁBB!
Új korszak kezdődik a magyarországi otthonokban - Megnyitott a SharkNinja első hazai üzlete a Westendben
Okos megoldások, amelyek szebbé, tisztábbá és élvezetesebbé teszik a mindennapokat – a Shark és Ninja innovációi mostantól személye...
GASZTROHalloweeni muffinreceptek - Mindenmentes változatban is
A Halloweent egyre többen ünneplik már Magyarországon is. Jó alkalom egy kis szórakozásra, amikor a borúsabb időjárás esetleg lehangol...
GASZTRO4 Halloween-i recept, melynek még az elkészítése is hátborzongató - Imádni fogod!
Lassan nálunk is kezdenek népszerűek lenni a Halloween-bulik, amikor barátainkkal valami rémisztőnek öltözve szórakozunk, és próbálju...
Mexikói babos rostélyos
A sertés hús a magyar konyha egyik alapdarabja. Rugaszkodj el a hétvégi pörköltes, rántott húsos menütől, és próbálj ki egy új ízv...
GASZTROKrumplis mexikói ízvilágú csirke
Használd ki te is az újburgonya-szezont! Ennél laktatóbb csirkés ételt ráadásul biztos nem találsz......
GASZTROBienvenidos a México - Avagy a legfantasztikusabb mexikói ételek
Mexikó kulináris világa igen híres tradicionális ételeiről. A mexikói ételek egyszerűek és egyben nagyszerűek is! Mi jut egyből esz...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK