Szabó Anna
.
Tudtad, hogy a retinoidok öregedés gátló hatásúak? Bizony, az édesburgonya nagyon egészséges. Az édesburgonyában ugyanis A vitamin található, amely segíti a bőrsejtek megújulását.
Az édesburgonya tésztához:
• 2 evőkanál olívaolaj
• 2 kis és közepes édesburgonya, reszelt
• 1/2 csésze fagyasztott szerves zöldborsó
A pestohoz:
• 4 nagy kelkáposzta levél, szárakat távolítani, durván aprítani
• 1/4 csésze nyers tökmag
• 1 gerezd fokhagyma, reszelt
• 1/2 citrom leve (körülbelül 1 evőkanál citromlé)
• 1/2 teáskanál só
• 1/3 csésze extra szűz olívaolaj
• Víz, ha szükséges, keveset
1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Helyezz a tepsibe pergament és tedd félre.
2. Melegíts egy nagy serpenyőben olajt, és közepes lángon a tökmagokat pirítsd meg arany barnára, vigyázva, hogy ne égjenek meg.
3. Dobd bele az édesburgonyát, tésztát, adj hozzá olajt és néhány csipet sót. Süsd a sütőben 18-20 percig, vagy amíg a tésztát át nem fő.
4. Közben készítsd elő a kelkáposztát és a pestot, keverd össze a pirított tökmaggal, fokhagymával, citrommal és sóval, egy turmixgép segítségével. Állítsd a legkisebb fokozatra, és add hozzá lassan az olívaolajt, és addig növeld a fordulatszámot, míg a pesto sima állagú nem lesz. Adj hozzá pár teáskanál olajt vagy vizet, ha szükséges.
5. A serpenyőben pirított tökmaghoz add hozzá a fagyasztott borsót, főzd két percig, hogy ha kell, akkor adj hozzá néhány csepp vizet, ezután pedig add hozzá az édesburgonyát és a tésztát, és kb. a fele adag pestot. Helyezz a tésztára pestot még, ha szükséges.
6. Tálalj és élvezd!
OLVASS TOVÁBB!
Az egészséges életmód titka - Reformtáplálkozás
A reformtáplálkozás az egészséges életmód alapja, ami túlmutat a szokványos diétákon....
GASZTROFarsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
Csöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
GASZTROFarsangi fánkoló
Az első szalagos fánkot csak a véletlennek köszönhetjük, amikor az özvegy pékné mérgében eldobott egy tésztadarabot… Ám az emberi ...
GASZTROVarázsos házi tészták, fánkcsodák farsangra
Sok kezdő szakács mumusa a fánkkészítés. Azonban elkészítése sokkalta egyszerűbb, mint azt sokan gondolják. De vigyázz! Következő r...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK