Néhány szóban muszáj megismerned a tudományos alapjait annak, mit jelent az, hogy egyes élelmiszerekkel „halálra éheztetjük" a zsírsejteket. Egyszerűbben fogalmazva, az erek rendellenességei, elváltozásai több betegség és elváltozás okozói. Az angiogén egyenlőtlenségek annak hiányából vagy épp túlzott mértékéből fakadnak. Az elégtelen angiogenezis az, amikor a test túl kevés vérérrel rendelkezik, amihez pedig számos betegség kapcsolódhat, például merevedési zavar, szívbetegség, nehezen gyógyuló sebek, neuropátia és szélütés.
A túlzott angiogenezis – a túlzott vérképződés is olyan állapot, amihez szintén számos betegség és nem megfelelő állapot kapcsolódik, mint például arthritis, vakság, rák, endometriózis és a sclerosis multiplex. Íme, az 5 étel, amely kiválóan célozza meg a vérhez kapcsolódó zsírsejteket:
{KEPGALERIA}
A curry sárgás árnyalatát egyik összetevője adja, a kurkumin, ám messze nem ez az egyetlen, amire képes. Hatékony polifenol, így a tudományos kutatásokban felhasználják a rák elleni harcban. Nemrégiben, tanulmányok kimutatták, hogy bizony anti-angiogenetikus tulajdonsággal is rendelkezik. Az egyik ilyen tanulmány, már 2009-ben kimutatta, hogy a kurkumin megszünteti az angiogenezist, és mivel hatással van a lipidek (zsír) anyagcseréjére, így az altesti elhízást, és a súlygyarapodást is hatékonyan szünteti meg. Az eredmények arra mutatnak, hogy a kurkumint érdemes bevetni az elhízás kiküszöbölésére.
OLVASS TOVÁBB!
Turbózd fel szervezetedet az őszre lékúrával, és fogyj!
Tavasszal és ősszel érdemes egy intenzív tisztítókúrát végezned, hogy a nyár során felszedett pluszkilóktól megszabadulj, illetve, h...
FOGYÓKÚRANagy őszi diétacsokor
Most, hogy rövidülnek a nappalok, a szervezet visszavesz a pazarlásból és tartalékol a téli hónapokra. De mit tegyen az ember lánya, ha ...
FOGYÓKÚRA5 filléres zsírégető ital, amit te is elkészíthetsz - Dobd le magadról a felesleget!
A melegebb időben lekerültek rólunk a ruhák, melyek eddig jótékonyan takarták a felesleget. Szeretnéd leadni? Kezdd el fogyasztani ezen i...
Lelki útmutató a fogyáshoz - Vajon mitől óvod a lelkedet a testzsírral?
Sajnos sok ember küzd étkezési zavarral, és sokan esnek abba a hibába, hogy a súlyuk megszállottjává válnak, és csak negatív formába...
FOGYÓKÚRA5 egyszerű jógapóz, mely segít megszabadulni a kellemetlenné váló hasi zsírtól
Megszabadulni a makacs hasi zsírtól az egyik legnehezebb és leginkább frusztráló dolog. Valójában, ha a hasi terület zsírosodik el, akk...
FOGYÓKÚRAMiért nehéz fogyni a combról? - 5 szuper tipp, hogy itt is karcsú lehess
Fogyni soha nem egyszerű dolog, de míg a hastájékon lerakódott zsírt könnyebb elégetni az egészséges táplálkozás és a rendszeres mo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK