FÉSZEK

7 tipp, hogy energiatakarékos legyen az otthonunk

Szerző:
Szabó Anna
A mai modern világban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az energiatakarékosságra és környezettudatosságra. Mégis: még mindig sokan úgy gondolhatják, hogy ami energiatakarékos, az drága is. Ma ez már nem feltétlenül igaz, ráadásul érdemes abba is belegondolni, hogy hosszú távon kifizetődőbbek ezek a megoldásokm hiszen mindamellett, hogy pénzt takaríthatunk meg velük, a bolygónkat is védjük.

Változó igények

A jelenlegi rezsirendszer éppen komoly átalakításon megy keresztül, ami jelentős terheket ró a hagyományos energiaforrásokat használó háztartásokra és intézményekre. Arról nem is beszélve, hogy ezek a megoldások általában nem környezetbarátak, hiszen nem megújuló energiaforrásokra alapoznak. Ezáltal pedig terhelik a környezetet, így mi, akik ilyesmit használunk, nap mint nap terheljük a bolygót, rontjuk a klímahelyzet esélyeit.

A klímaváltozást pedig olyasmi, amit nem tudunk elkerülni, hiszen már benne vagyunk, a folyamat elkezdődött. Ugyanakkor ha megállítani nem is tudjuk, lassítani igen. Ehhez viszont az szükséges, hogy háztartások, sőt egyének szintjén elkezdjünk takarékoskodni – és nem csak az energiával. Az alábbiakban most azt vizsgáljuk meg, hogy az energiatakarékosság érdekében mit tudunk tenni otthon, a négy fal között.

7 tipp az energiatakarékos otthonért

Szerencsére az energiatakarékosságra való törekvés ma már nemcsak egy hóbort vagy trend, hanem valódi mozgalom. Ha szeretnénk mi is „bolygóharcosokká” válni, érdemes az alábbi ötleteket megvalósítani az otthonunkban.

Szigetelés

Közeledünk a téli fűtésszezonhoz, és sokan talán nem is gondolják, hogy mennyit számít egy ház vagy lakás szigetelése. Most eláruljuk: nagyon sokat! Persze nemcsak télen fontos, hogy benntartsa a meleget, hanem nyáron is, amikor a hűvös levegőt segít megtartani a legforróbb napokon. A falak szigetelése mellett a nyílászárók minőségét is érdemes megvizsgálni. Ha modernizáljuk őket, a rezsiszámlák összege drasztikusan csökkenhet.

Napelem

Sokat számít akár a rezsikiadások csökkentése szempontjából, akár energiatakarékosságból a megújuló energia. Egyszerre lehet, hogy magas a megújuló források beépítésének költsége, de hosszú távon mindenképp kifizetődőbb egy ilyen megoldás. Ha ilyesmiben gondolkodunk, érdemes számolni a különböző napelempályázatokkal is – ezeknek köszönhetően többeknek elérhető közelségbe kerül ez a remek technika. És ha már a napelempályázatokat böngésszük, érdemes lehet körbenézni más, környezetbarát támogatások között is, akad ugyanis jó pár.

Takarékosan a vízzel

Elég elcsépelt dolog, de igaz: ha nem muszáj, ne folyassuk az értékes vizet! Fürdés helyett zuhanyozzunk, az sokkal kevesebb vizet igényel, zárjuk el a csapot, amíg fogat mosunk. Ezek apróságnak hangozhatnak, de amikor elfogy a tiszta édesvíz, akkor már létkérdés lesz egy ilyen egyszerű gyakorlat is.

Locsolás

Figyelembe véve, hogy milyen meleg volt ez nyár, nem egyszerű minimalizálni a kerti locsolást. Éppen ezért a későbbiekre az a tanácsunk: ha van rá lehetőség, a locsolást oldjuk meg összegyűjtött esővízzel!

Villany vagy természetes fény

Sokan akkor is kapcsolnak villanyt, mikor még világos van – csupán megszokásból. Amíg van rá mód, addig használjuk ki a természetes fény adta lehetőségeket, sokkal egészségesebb mentálisan és egészségügyileg is, hiszen a napfény maga a D-vitamin!

Megfelelő izzók

A régen használt klasszikus izzókat már nem kapni, a piacon lévő halogén- és LED-izzók közül pedig javasolt inkább a LED-izzókat használni. Ezek hiába, hogy drágábbak, sokkal hosszabb az élettartamuk – ezáltal energiát takarítunk meg és kevesebb hulladékot termelünk.

Berendezés-kérdés

Ma már nagyon könnyű dolga van annak, aki az alapján választja meg az elektromos berendezéseit, hogy azok mennyire takarékosak. Minden ilyen berendezésen feltüntetik ugyanis az energiatakarékossági besorolást. Így ha célunk a környezetterhelés csökkentése, érdemes a címkét alaposan megvizsgálni, és olyan gépet vásárolni, aminek a legmagasabb szintű az energiatakarékossága.

Apró dolgokat is tehetünk tehát a környezetünkért, nem muszáj mindent egyszerre bevezetni vagy egyből lecserélni a berendezést. Érdemes apró lépésekkel elkezdeni, mint a villany lekapcsolása, a csap elázára, LED-izzók vásárlása és még sorolhatnánk. Innen pedig már csak egy ugrás, hogy megtaláljuk a megfelelő napelempályázatot és egy minden szempontból zöld otthont hozzunk létre!

otthon otthontippek fészek energiatakarékosotthon
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL