Mindenekelőtt azonban meg kell tudnod, hogy eljött-e annak az ideje, hogy egyáltalán lecseréld a matracot. Szakértők szerint a matrac élettartama 8-10 év, ám ez javaslat, nem pedig alapszabály. Három oka van, amiért érdemes kicserélned a matracot egy újra.
Lehet a matrac 10 éves vagy annál fiatalabb, de akár 25 éves is, nem számít. Ami viszont fontos, hogy meg kell győződnöd arról, kopott-e, lejárt-e az élettartama. Ennek az alábbiak a jelei.
A matracon belül lévő rugók nyikorognak, amikor leülsz vagy éppen éjjelente fordulsz egyet? Ez az egyik jele annak, hogy szükséged lesz egy új matracra. Persze, lehet elegendő lesz kicserélni a rugókat, de könnyen elképzelhető, hogy venned kell egy új matracot is.
Mindenütt foltok tarkítják, illetve hepehupás a matrac? Ez egy újabb jele annak, hogy elhasználódott. Az is lehet, hogy valahol lyuk is keletkezett rajta. Pontosan tudod, milyen egy elavult matrac.
A poratka szeret a matracokban élni. A halott bőrsejtek, a haj és a házi állatok szőre, mind-mind kiváló táplálékforrás számára. Ám a nedves ágynemű miatt a penész is megtelepedhet benne. Az ilyen jellegű gondok idővel elhatalmasodnak, és problémákat okoznak a légzésben. Ha allergiás megbetegedésben szenvedsz, meglepő lehet, hogy hány tüneted válik semmissé, miután egy új matracot vásárolsz.
A régi matrac göröngyös, egyenetlen felületű és emiatt sűrűn okozhat álmatlan éjszakákat. Számos költség merülhet fel, kidobott pénz, amit gyógyszerre, altatóra költesz, vagy éppen nem lesz másnap hatékony a munkavégzés. Nyaki, hát, váll vagy csípőfájdalommal ébredsz, vagy éppen ezek kombinációjától szenvedsz?
Ha ez a helyzet, cseréld ki a matracot. Persze, nem biztos, hogy a matrac a hibás, de könnyen lehet a fő bűnös, ha fáj a hátad, vagy egyéb fájdalmaid vannak. Hacsak nem mostanság cserélted le épp a matracodat, vedd fontolóra egy új darab beszerzését, ha reggel fájdalommal ébredsz. Természetesen ez a cikk nem helyettesíti a szakszerű orvosi vizsgálatot. Ha tartós fájdalmaid vannak, javasolt a házi orvosod felkeresése.
Az ágyi bárhol megjelenhetnek. Nem számít, hogy mennyire tiszta az otthonod vagy éppen mennyire van rendetlenség. Sok ember akkor számol be ágyi poloskák jelenlétéről, amikor egy-egy utazásról térnek haza. Íme, néhány jele az ágyi poloskák jelenlétének.
Az ágyi poloskák akkor aktivizálják magukat, amikor alszol. Ha egy sor kis piros pontot észlelsz a testeden, akkor könnyen lehet, hogy ágyi poloskák telepedtek meg a matracodban. Ugyan a bolhák is harapnak, és lehetséges ez is, ha házi állatot tartasz, ám a bolhák hajlamosak a boka körüli részekre koncentrálódni.
Az ágyi poloska nem a nyakkendő ráncaiban vagy a ruhában bújik meg. Vérből táplálkoznak, ami a te véred. Így sokszor esik meg az, hogy a párna vagy ágyhuzat kis piros pöttyökkel tarkított.
Vannak még jelei annak, hogy ágyi poloskák telepedtek meg a matracban, például tojáshéjszínű vagy rozsdaszerű foltok az ágy sarkaiban és a gyűrődésekben. Attól függően, hogy mennyit észlelsz ezekből, fel tudod mérni a probléma súlyosságát. A másik, amit tapasztalhatsz, hogy a verejtékmirigyek okozta kellemetlen szag is felléphet.
Ha van rá keret, érdemes fontolóra venni egy új matrac vásárlását. Amit tehetsz még, porszívózás, az összes ágynemű és párnák átmosása, de kétségtelen, hogy az ágyi poloska bizony rendkívül szívós.
OLVASS TOVÁBB!
8 feng shui tipp, ami teljesen megváltoztatja az otthonod energiáit
Ki ne szeretne pozitív energiával feltöltött lakásban élni, és pozitív gondolkodásmódot kialakítani? Ha hiszed, ha nem, könnyedén me...
FÉSZEKOtthon-teszt - Mennyire tükrözi személyiségedet az otthonod?
Tudtad, hogy otthonod és annak hangulata hűen visszatükrözi a személyiségedet? Megmutatja, mely személyiségjegyek azok, amelyek változat...
FÉSZEK4 Feng shuira épülő dekorötlet a hálószobába – Imádni fogod!
Amikor a hálószobára gondolunk, mindenkinek egyből az alvás, az intimitás, a pihenés és a megújulás jut eszébe. A te kis alvószentél...
5 tipp, hogy megtisztítsd otthonodat a negatív energiáktól
Elérkezett az idő, hogy némi pozitív energiát vonzzunk be az életünkbe és az otthonunkba. azonban hozzá kezdenél, távolíts el mindent...
FÉSZEKTudj meg többet a mobilházak előnyeiről! 4 tény, amit ismerned kell!
A mobilház számtalan olyan előnyös tulajdonsággal rendelkezik, aminek köszönhetően a Te kedved is megjön ahhoz, hogy építtess egyet!...
FÉSZEKA tévé felé néző ágy tényleg nem túl jó megoldás a Feng Shui szerint?
Bizonyára nagyon sokszor hallottad már, hogy a hálószobában, különösen az ággyal szemben elhelyezett tévé rossz Feng Shuit jelent. Vis...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK