Szabó Anna
Éppen azért is, merthogy a reggel-esti és a napközbeni hőmérsékletek között jelentős különbség is van, no meg azért is, mert a programjaink is szerteágazóbbak lesznek, több a hivatalos kötelezettség, és bizony gyakrabban kerül sor arra is, hogy a reggeli szettet átalakítsuk a délutáni, vagy esti teendőknek megfelelően.
{KEPGALERIA}
„Ha nem akarunk nagyon sok pénzt elkölteni ruhatárunkra, érdemes inkább egyszerre néhány alapdarabot vásárolni, és végiggondolni, hogy miként lesz egy reggeli rohanáshoz kiválasztott öltözék, a sportosabb mellény kiskabátra való cserélésével mindjárt egy délutáni vagy koraesti alkalmibb viselet. Ugyanaz a pulóver, akár farmerrel, vagy egyéb pantallóval hordva a saját anyagából készült kardigánnal együtt kifejezetten nőies, egy lezserül megkötött sállal inkább vagány, egy sportosabb szabású kabátkával pedig könnyeden elegáns.” – mondja Schaller Marianna, akitől bármikor tanácsot lehet kérni, ha valaki nagyon elveszve kóvályog a ruhadarabok között. „Valóban nagyon széles a választék, lehet mondani nyugodtan, hogy szinte minden divat, a bőrhatástól a csipkéig, a gyapjútól a kötöttig, de ebben az is jó, hogy igazán egyedi öltözködésre tehetünk szert, nem kell attól félnünk, hogy unalmasan fogunk kinézni.”
OLVASS TOVÁBB!
Szandálcipő női - Különleges nyári viselet és a női bőr szandál
Amikor beköszönt a kánikula, mindannyian olyan lábbelire vágyunk, amely egyszerre biztosít maximális szellőzést és elegáns megjelenés...
DIVATÖltözz szexisen Farsangra!
Te mi leszel Farsangon? Én? Miért ne vághatnád rá rögtön: Marilyn Monroe! Idén tedd félre a szokásos takarítónő jelmezedet. Öltözz...
DIVATFarsang mindenütt - jelmezeket elő!
Ha farsang, akkor jelmezválasztás! Ilyenkor sok nő vacillál, és döntésképtelen. Vajon mit illik egy partira felvenni és mit nem, vagy é...
Farsangi időutazás
Közeledik a farsangi szezon, így neked is kötelező egy jelmezes buliban megjelenned! Ha nem szeretnél bohóc vagy boszorkány lenni, akkor ...
DIVATPáros jelmezek a farsangi buliban
Közeledik a Valentin-nap és a farsangi szezon közepén járunk, így kellemeset a hasznossal párosítva öltözz be pároddal együtt. Számt...
DIVATFérfi ékszer - Több mint kiegészítő
A férfiak által viselt ékszerek sokkal többet jelentenek puszta dekorációknál; mindig is hordoznak egyfajta társadalmi jelentést....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK