Azt azért nem árt tudnod, hogy hivatalosan nem léteznek „Beltane angyalai”, hiszen ez egy ősi pogány ünnep, ahol a Nagy Istennő és a Szarvas istenség egyesülését ünnepelik, illetve a kelta Beli, Belinus fényistent, akiről elnevezték az ünnepet. De attól még nagyon is meglehet idézni e napokon az ünnep megfeleléséhez tartozó angyalokat, akik szíves-örömest segítenek neked ott, ahol csak tudnak! Éppen ezért céljaidnak megfelelően fordulj bátran az angyalokhoz és kérd a segítségüket!
.
Anael a szerelem és szeretet angyala
Illetve zárójelesen a szexualitásé. Mivel ez a három dolog meghatározó eleme az ünnepnek, így Anaelnek is nagy hatalma van az ünnepen. Ha új szerelemre vágysz vagy megerősítenéd a meglévőt, valamiképpen javítanál rajta, akkor egész egyszerűen gyújts piros színű gyertyákat, tégy rózsákat az oltárodra és a szerelemmel kapcsolatos szimbólumokat és fohászkodj Anaelhez. Természetesen szexel kapcsolatban is fordulhatsz hozzá, hiszen a szakrális szerelem is hozzá tartozik, ami magába foglalja a testi szerelmet is. Végezz bátran olyan apró angyalmágiát is, minthogy felírod a vágyadat egy papírra és elégeted, hiszen ilyenkor minden tűzzel kapcsolatos mágia rendkívül erősen hat!
OLVASS TOVÁBB!
7 jó tanács június angyalától, Murieltől, amivel elérheted, hogy ez a TE hónapod legyen!
Június a nyarat, Muriel pedig a hónappal kapcsolatos jó tanácsait hozta el. A Rák csillagjegy, az érzelmek, az elengedés, a megbocsátás,...
ANGYALISKOLA9 fontos üzenet a modern kor embereinek Atlantisz Angyalaitól
Sok-sok angyal áll kapcsolatban Atlantisszal, de 12 arkangyal volt, akik kimondottan összedolgoztak az Atlantisz papjaival, hogy fejlesszék é...
ANGYALISKOLA5 jel, ami azt mutatja, hogy az angyalok támogatását élvezed
Természetesen az őrangyalunk napi szinten támogat bennünket, amellett, hogy hagynak minket érvényesülni, kibontakozni. De van, mikor a tö...
Legyen szokásod ez az 5 dolog és akkor biztosan részesülsz az égiek áldásából!
Természetesen egyáltalán nem kell nagy dolgokra gondolni. Nem sokat kérnek, illetve várnak el az angyalok. Csupa olyan dolgot, amit egyébk...
ANGYALISKOLA5 dolog, amit nem néznek jó szemmel az angyalok
Az angyalok szeretnek minket, értékelik tetteinket, erőfeszítéseinket. Tiszteletben tartják a szabad akaratot és nem avatkoznak bele minde...
ANGYALISKOLA6 dolog, amiben segítségedre lehet Muriel, az érzelmek és empaták angyala
Muriel az intuíció, az érzelmek és egyúttal az empaták angyala. Neve azt jelenti, hogy „Isten parfümje”, és gyakran az illatok segít...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK