ANGYALISKOLA

Segítsd te is az angyalok munkáját

Ne hagyjuk az angyalokra az összes munkát! Segítsünk be mi is rövid földi tartózkodásunk alatt. Mi is segíthetünk másoknak, ha emberi angyalok szeretnénk lenni. Erre kivétel nélkül, minden nap adódik alkalom.

 

Van egy mondás: „Tegyünk jót találomra, és szépet érdemlünk”. Íme néhány ötlet, hogyan segítheted az angyalok munkáját.

Már rögtön munkába menet „angyaloskodhatsz” kicsit. Ha például, autóval jársz dolgozni, már reggel kezdheted azzal a jócselekedeteket, hogy beengedsz magad elé egy autóst, aki szeretne sávot váltani, vagy azt, aki szeretne egy mellékutcából kihajtani. Sajnos nem sokan teszik ezt meg, pedig sokkal kultúráltabb és gördülékenyebb lenne a közlekedés. Ha pedig tömegközlekedő eszközökkel jársz, akkor mondjuk, add át a helyet egy idősebb személynek, vagy egy állapotos anyának. Hidd el, nagyon hálás lesz érte. Ha az angyalnak nem sikerült olyan szerelvényre kalauzolnia, ahol épp van egy üres hely, segítsd a munkáját azzal, hogy átadod neki a tiedet. Ilyen egyszerű, már meg is van az első angyali jócselekedetünk.

Apró figyelmességek-nagy örömök

Ha tetszik valakinek a ruhája, frizurája, mondjuk meg neki. Az efféle bókok elcsépeltnek és unalmasnak tűnnek, pedig tényleg beválnak. Igenis örömet lehet okozni másoknak, és az már angyali cselekedetnek számít. A pozitív pletykákat mindig adjuk tovább: ha a baráti körünkben valaki kedveset mond egy másik személyről a háta mögött, mindenképp tudassuk az illetővel. Sajnos a többség nem teszi meg, pedig kellene.

Sose felejtsük el a születésnapokat. Küldjünk az ünnepeltnek legalább egy sms-t, vagy e-mailt. Ugyanez a helyzet a karácsonyi lapokkal. Ez persze régimódinak, vagy olyan jókislányosnak tűnik, ezért sokan nem foglalkoznak vele. Na, de egy angyal kivétel, nem igaz?

Mosogassunk el egy ismerősünknél, ha meglátogatjuk, szomjazó virágait is meglocsolhatjuk, ha látjuk, hogy hervadoznak. Jól fog esni neki.
Küldjünk anonim lapokat Valentin-napra férfiaknak és nőknek. Válasszunk olyan embereket, akik soha nem kapnak semmit, vagy nem számítanak rá.

Legyen ez egy jópofa szokásunk minden évben február közepén. Az sem baj, ha névtelenül csináljuk, mivel az anonimitástól csak még viccesebb és izgalmasabb lesz az egész.

Ha látunk egy elveszettnek tűnő turistát az utcasarkon, térképpel a kezében, álljunk meg és segítsünk neki kérés nélkül is.

Ha üres állásról hallunk a környezetünkben, mondjuk el minél több embernek. Hátha eljut az információ ahhoz, aki épp ilyen állást keres. Sokszor így adjuk meg az esélyt valakinek, hiszen a tőlünk kapott információ nélkül nem lett volna esélye a változtatásra.

Ha valakit sírni látunk, mindig menjünk oda hozzá – még ha mindenki minket bámul is -, és próbáljuk megvigasztalni. Talán nem tudunk neki segíteni, de már az a tény is sokat számít, hogy törődünk vele. Ő biztos soha nem fogja elfelejteni, hogy egy idegen ilyen kedves volt hozzá.

Mindig vásároljuk meg a Fedél nélkül-t, vagy más, a hajléktalanok javát szolgáló kiadványt. A hajléktalanoknak mindenki másnál nagyobb szükségük van az angyalokra. A jócselekedeteknek ugyanis van egy pozitív „mellékhatása”. Egy angyal automatikusan odavonzódik ahhoz a helyzethez, ahol segítünk. Tehát ilyenkor nem csak mi tevékenykedünk az adott személyért, hanem még egy angyali segítőt is magunkkal hozunk.

 


 

Szólj hozzá Te is !

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL