Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

Köztünk élnek? Esetleg benned is él egy angyal?

Szerző:
Szabó Anna
Életünk legsötétebb időszakaiban gyakran kapunk segítséget olyanoktól, akiket csupán mellénk sodor az élet egy rövid időszakra, aztán tovább is állnak, de emlékük életünk végéig elkísér. Ők azok, akiknek emléke megnyugvással, boldogsággal tölt el, hiszen nem mások ők, mint Földre szállt Angyalok!

 

Vajmi kevés esélye van annak, hogy életünk során megláthatjuk Őrangyalunkat. Nem véletlen ez, hiszen, hogy lennének képesek ott lenni mindenhol, ahol szükség, van rájuk, ha szellemük kézzel fogható formát öntene? Nincs is rá szükség! Hitünk éppen elég ahhoz, hogy tudjuk, köztünk vannak, anélkül, hogy a szemünkkel érzékelhetnénk őket. Mégis, a Teremtő jóvoltából élnek közöttünk olyan angyali lények, akiknek a lelke az Angyalok birodalmából származik, de testet öltöttek, hogy küldetésüket teljesíteni tudják közöttünk. Ők azon égi küldöttek, akiktől életünk legfontosabb leckéit tanuljuk meg, akik olyan csodálatos gyógyulásokban segédkeznek, amikre nincs magyarázat. És azok is ők, akiktől spirituális energiáinkat nyerjük, mikor a legnagyobb szükségünk van rá - tanítóink, vezetőink vagy múzsáink.

Vajon kik azok a Földre szállt Angyalok?

Mind szeretnénk tudni, kik is lehetnek ők valójában, de erre nincs pontos válasz. Őket nem láncolhatjuk magunkhoz, nem lesznek soha teljességgel életünk részei, de abban a rövidke időszakban, mikor mellénk szegődnek, felismerhetjük őket, ha figyelünk. Az első és talán legfontosabb vonásuk a szellemi örökségük, és az ezzel járó szabadságuk. Nem ismerik a lehetetlen fogalmát, mindemellett nem is fogadják el mások véleményét, ha az hátráltatja az ügyüket. Döntéseiket soha nem vezérlik önös érdekek és mindig arra törekszenek, hogy senki ne kerüljön ki vesztesen egy probléma megoldása kapcsán.

Megjelenésükben mindig van valami „angyali”, amitől az egész lényük olyan, mint a testet öltött szépség és nyugalom. Nincs szükségük rá, hogy divatosak legyenek, egyszerűen megnyerőek, lehengerlőek, mégis ártatlanok. Igazi örök ifjak, akinek idősebb korukban is huncutul csillog a szemük, hiszen sosem öregszenek meg igazán, a lelkük örökké fiatal.


Életük legfontosabb küldetése segíteni másokon. Elsősorban az élet azon területein találkozunk velük, ahova gyógyulni, tanulni, regenerálódni megyünk. Olyan helyeken, ahol kiöntjük a lelkünket, ahol megoldást keresünk test- lelki bajainkra. Leginkább abban lelik örömüket, ha másokat is rá tudnak venni arra, hogy legyenek könyörületesek és nyújtsanak segítő jobbot a rászorulóknak, így gyakorta találkozunk velük, mint szociális munkások, állatvédők, egészségügyi dolgozók. Nehezen látják be, ha küzdelmes világunkban néha ők maguk is segítségre szorulnak. Mindig mások miatt aggódnak - ha segítséget, adományt kapnak, másoknak próbálnak segíteni vele.

Angyalnak lenni nem könnyű ebben a világban

Hiszen ha valaki segítő szándékkal érkezik közénk, mindig van kinek segíteni. Szinte végeláthatatlan a segítségre várók sora. Mivel empatikusak, és jóhiszeműek, nehezen mondanak nemet, képtelenek időt szakítani magukra - inkább adják fel a saját álmaikat, mintsem, elutasítsanak egy segítségre várót. Persze ennek ára van, méghozzá nem kis ára! Legtöbbjük két végén égeti a gyertyát, és állandóan kimerült, fáradt. A bennük lakozó hihetetlenül mély empátia hatására folyton hajtja őket a vérük, mindig akad elintézni valójuk, közben pedig cipelik a hátukon minden aggódásunkat és egyéb negatív energiákat.

Természetesen, akik ilyen engedékenyek és ítélkezés nélkül elfogadják a körülöttük élőket, azok gyakorta menekülnek a stressz és az érzelmi túlterheltség elől, és lesznek függők életük során. Ez a függőség megnyilvánulhat szokásaikban, kapcsolataikban, de egy egyszerű evési kényszerben is. Ők azok, akik édességbe fojtják a bánataikat, akik ducira eszik magukat a stressz miatt, és ők azok, akik rendületlenül hiszik, hogy ha kitartanak a párjuk mellett, jobb embert tudnak faragni belőle. Millió látszólagos kudarc forrása angyali lelkük, hiszen világunkban könnyebb eltávolodni a bajoktól, mint állhatatosan próbálkozni a megoldáson, de ők nem adják fel. Nem lépnek ki a kapcsolataikból, nem dobják utcára problémássá vált kutyájukat, nem cserélik le azt, ami nem működik, hanem megjavítják és értékként őrzik életük minden darabját.

Végtelen precízen és becsületesen élik mindennapjaikat, és erre tanítják azokat, akikkel kapcsolatba kerülnek. Nem véletlenül, hiszen irtóznak a konfliktusoktól és az erőszaktól, nem szívesen védik a maguk igazát. Ennek egyenes következménye, hogy időnként szükségük van a magányra. Amikor lélekben visszatérhetnek a csendbe, a megnyugvásba, lelkük feltöltődik az őket is segítő angyali segítők lelkei között. Emiatt, ha nem is tudatosul bennük, mégis érzik, hogy ők kicsit mások, mint az átlagemberek, ami tovább erősíti bennük a küldetéstudatukat. Kirekesztettség érzetüket fokozhatja, hogy gyakran születnek problémás családba, ahol vagy az a cél, hogy békét teremtsenek, vagy az, hogy sokat fejlődjenek egyetlen életciklus alatt.

Sokan érezhetnek hasonlóságot a leírt érzékeny lélekkel megáldott Földi Angyalok és saját maguk között… talán nem véletlen?!

A cikket Dr. Doreen Virtue: Földangyalok című munkája inspirálta.

 


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL