Szabó Anna
Bár az őrangyalok általában távol maradnak és akkor segítenek az embereknek, ha látják, hogy szüksége van rá. De ettől függetlenül mi magunk is szólíthatjuk őket, illetve bármelyik másik angyalt.
Valójában sok különböző mód van arra, hogy meghívjuk az angyalokat, a hozzájuk kapcsolódó erőkkel együtt. Az egyik legegyszerűbb és legszebb módja az angyalok segítségül hívásának a gyertyahasználat. A következő 3 lépés segítségével teheted meg:
Miután kiválasztottuk a helyszínt, és felállítottuk az oltárunkat, a következő lépés az lenne, hogy gyertyákat választunk, amelyekkel dolgozni szeretnénk.
Minden szín más-más energiához kapcsolódik, ezért ügyelnünk kell arra, hogy a megfelelőt válasszuk. Több színt is választhatunk, nem csak egyet, de egy célhoz, egy színt használjuk.
Ezüst – Anyagi támogatás
Fekete – Negativitás felszabadítása
Rózsaszín – Érzelmeink gyógyítása, szerelem
Szürke – Tisztelet kivívása
Barna – Kapcsolat és egység erősítése
Fehér – Megbocsátás
Piros – Harc és védelem
Narancs – Pozitív dolgok
Zöld – Remény és növekedés, szerencse és pénz
Kék – Kommunikáció
Indigó – Az emlékezet/elme ereje
Lila – Spirituális képességek
Sárga – Belső erő és fizikai erő
Arany – Gyógyulás és jó egészség
OLVASS TOVÁBB!
8 jó tanács a Mindenszentekre és a Halottak Napjára az angyaloktól - Fogadd meg őket!
Természetesen az angyalok számára is ugyanolyan eseménydús a Mindenszentek és a Halottak Napja, mint nekünk. Hiszen ilyenkor különösen ...
ANGYALISKOLAHalottak napja - szóljon az élők szeretetéről is!
Gyarló emberi világunkban mindent kézzelfogható mértékekkel mérünk. Tudni akarjuk a dolgok súlyát, értékét. Paraméterekkel határoz...
ANGYALISKOLA6 tudnivaló Halottak Napjával kapcsolatban a Halál Angyalától
Közeleg Halloween, vagyis az ősi Samhain ideje és a Halottak Napja. Az emberek gyászba borulnak, a szellemvilág átjárói pedig megnyílnak...
Így tartsd meg jól a Halottak napját! - 9 útmutató a Halál Angyalától
Már nincs olyan messze Mindenszentek és Halottak napja. Ilyenkor a világ gyászba borul, és megnyílnak a szellemvilág átjárói. Éppen em...
ANGYALISKOLA8 megszívlelendő tanács az őrangyalodtól mindenszentekre és halottak napjára
Közeleg mindenszentek és halottak napja. Ilyenkor sokan gyászolnak, szomorúak, miközben a szellemvilág átjárói megnyílnak és közöttÃ...
ANGYALISKOLA8 fontos üzenet a Halál Angyalától – Vedd át őket Halottak Napja előtt!
Közeleg a Halottak Napja. Az emberek gyászolnak, sokan egy kicsit újra meghalnak a veszteségérzetétől, miközben a szellemvilág átjáró...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK