Szabó Anna
Sokan elgondolkoznak ennek a hatalmas tiszteletnek a miértjén. Egyesek különleges erőket tulajdonítanak négylábú barátainknak, azonban még nem sikerült tisztázniuk, miért hiszik ezt. Lehetséges, hogy az ókori emberek tudtak valamit, amit a modern tudomány tisztázhat és megmagyarázhat? A továbbiakban látni fogjuk, hogy erre bizony van esély.
Honnan lehet tudni, hogy a macskák gyógyító tulajdonsággal bírnak?
Újonnan készült kutatások és tanulmányok szerint a macskák dorombolása terápiás tulajdonsággal bír, ami nem csak regenerálja a testet, de meg is erősíti és ellenállóbbá is teszi azt. A dorombolás jó hatással van a macskák belső szerveinek és csontjainak gyógyulására is.
Ebből következik, hogy az elv, ami szerint a macskák csak akkor dorombolnak, amikor jól érzik magukat, téves. A megfigyelések szerint akkor is dorombolnak, amikor kényelmetlen helyzetbe kerülnek, például ha sebesültek, ha szülnek, illetve ha megrémültek. Ez azt jelenti, hogy a macskák dorombolása egyfajta túlélési mechanizmusnak is tekinthető. Az ókorban mindenki imádta és csodálta a macskákat, hiszen szinte sebezhetetlenek voltak, illetve ritkán betegedtek meg. Talán ebből alakult ki a mítosz, hogy kilenc életük van.
Ennek milyen hatása volt a kultúratörténetre?
A múltban számos társadalom alkalmazta a vibrációs gyógyítást, sőt, léteznek elméletek arra, hogy az ókori egyiptomiak ezt a macskákat megfigyelve fejlesztették ki. Ebben az időben ugyanis Egyiptomban a macskákat Básztet istennő manifesztációjának tartották. A papnők a szisztra nevű hangszert használták rituális célokra, ami ultrahangokat hozott létre. Ez az ultrahang egy hatékony gyógyítási mód, manapság klinikákon és kórházakban használják. Bizonyos rezgésszinten még az életveszélyes cisztás fibrózissal illetve a rákkal is felveszi a harcot.

Hogyan használhatjuk ki ezt a tudást?
Ez a holisztikus gyógymód segít fokozni és a jó irányban átalakítani a szervezet vitalitását. Nem számít, hogy biológiailag vagy technikailag manifesztálódik, több tanulmány a modern gyógyítással összeegyeztethetőnek tartja a zeneterápiát, illetve a jövő nagy reménységét látja benne. Ezek a kezelések segítenek csökkenteni a fájdalmakat, illetve feltöltik a test energiaraktárait.
OLVASS TOVÁBB!
Végső búcsú
Közeledik a szeretteinkről való éves megemlékezés ideje, Mindenszentek vagy Halottak Napja, ilyenkor tömegesen zarándokolunk a temetőkbe...
ÁLLATI CUKISÁGOKKutyád táplálkozása - Út a változatos és egészséges étrend felé
Kutyád étkezése nem csupán a napi rutin része; a boldogsága és egészsége is ezen múlik. Sok kutyatartó nap mint nap szembesül azzal a...
ÁLLATI CUKISÁGOK9 dolog, amit soha ne tegyél a kutyáddal!
Minden negyedik családnak van kutyája, összesen pedig 500 millióra becsülik az ebek számát a világon. Bár minden kultúrában máshogy Ã...
4 jel, hogy a macskád túl stresszes! - Vedd észre időben a jeleket!
A macskák olyan lények, akik nem igazán szeretik a változást, akár egy költözésről, akár új emberek megismeréséről van szó, vagy ...
ÁLLATI CUKISÁGOKÍgy válaszd ki a személyiségedhez és életstílusodhoz leginkább illő kutyafajtát - Izgalmas útmutató
Sokan a divatnak megfelelően választanak kutyát, márpedig a szakértők szerint kiemelten fontos, hogy ne az éppen aktuális trend határozz...
ÁLLATI CUKISÁGOKVajon egy kisállat összetartja, vagy szétzúzza a kapcsolatot? - 6 tény, amivel nem árt tisztában lenned!
Ha megkérdezed őket, állatbarát ismerőseid közül mindenki azt fogja mondani, hogy kedvenceik egyfajta hatodik érzékkel bírnak, ha a gaz...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK