Szabó Anna
Míg a legtöbb ősi építmény ma már csak turisztikai látványosságként szolgál, vannak hidak, amelyek a mai napig megtartották eredeti funkciójukat. Sokuk több100 évvel ezelőtt épült és a mai napig állnak, használatban vannak. Persze vannak olyan hidak is, amelyek megsérültek egy-egy természeti katasztrófának köszönhetően, esetleg felrobbantották őket a háborúban, vagy éppen leégtek. Most azonban olyan hidakkal foglalkozunk, melyek manapság is megőrizték eredeti állapotukat.
{KEPGALERIA}
Ponte Sant'Angelo
Hadrianus Császár építette időszámításunk után 136-ban. A Szent Angyal nevű híd, a legismertebbek közé tartozik Rómában, és az egyik legszebb is. A híd, a római Mauzóleumhoz, Angyalvárhoz tartozik, amelynek tetején Mihály arkangyal szobra található. Állítólag csodával határos módon éppen itt ért véget a pestisjárvány. A rengeteg szép kiegészítés a hídon jóval később keletkezett. 1668-ban egy híres szobrász, Lorenzo Bernini 10 angyalt építetett a hídra, és minden angyal egy olyan szimbólumot tart a kezében, amely Jézus keresztre feszítésével van összefüggésben, mint például a töviskorona vagy az ostor. A híd és az angyalok a mai napig állnak, és turisztikai látványosságként működnek.
OLVASS TOVÁBB!
Kirakta az anya a fiát a mamahotelből
Elvárható-e egy 31 éves embertől, hogy önállóan megálljon a saját lábán? Igen – mondja egy ravennai bíróság. És ezzel ráirány...
UTAZÁSHévízi pihenés a Hotel Palace**** szállodában
Központi elhelyezkedés, wellness, jó kaja, kényelmes szobák....
UTAZÁSIndiana Jones, Aquaman, Író vagy Bear Grylls - Te melyik utazótípus vagy?
Kaland, expedíció, művészet és kultúra vagy tengerparti élet: Ez a négy utazási személyiség létezik!...
A Farsang temetése
A Farsang, a vízkereszt és a hamvazószerda közötti (2015. január 6 - február 18) időszak elnevezése. Csúcspontja az ún. „Farsang far...
UTAZÁSRitka kártevő szaporodik a városi zöldövezetben
Olten városában egy nem kívánt látogató jelent meg: a Caenoplana variegata nevű laposféreg, amely Ausztráliából és Új-Zélandról sz...
UTAZÁSAkár börtön is fenyegetheti azt, aki Balira utazik
Figyelem! Azok a turisták, akik lejárt vízummal tartózkodnak Balin, akár 20 év börtönbüntetést is kockáztatnak....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK